Miért marad mindig hely a desszertnek?

Miért van az, hogy egy kiadós étkezés után valahogy mindig jut hely a finom édességnek, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem kellene?

A kutatók szerint ez azért van, mert ezt a fajta evést az öröm, nem pedig az éhség motiválja. A Nápolyi Egyetem szakértői kimutatták, hogy amikor örömszerzés miatt eszünk, az agyban lévő jutalmazó vegyületek jelzései aktiválódnak, ami túlevéshez és elhízáshoz vezethet. Ezt a jelenséget nevezzük "hedonikus éhségnek".

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Palmiero Monteleone elmondta, ez arra utal, hogy ilyenkor az öröm vágya miatt eszünk, azért, hogy élvezzük az ízeket, nem pedig azért, hogy pótoljuk a szervezet energiaszükségleteit. A hedonikus evés hátterében lévő fiziológiai folyamatot nem ismerjük pontosan, de valószínűleg a jutalmazási mechanizmust szabályozó endogén anyagok, például a grelin hormon, valamint a 2-AG-hez hasonló vegyületek játszhatnak szerepet. A jelenség végül befolyásolhatja a testtömeg-indexet, így az elhízás terjedéséhez is hozzájárulhat.

A Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism júniusi számában megjelenő kísérletben a kutatók nyolc túlsúlyos felnőttnek adták kedvenc ételüket, majd később egy kevésbé ízletes ételt ugyanilyen kalória- és tápértékkel. A mérések kimutatták, hogy plazma grelin és 2-AG szintjük a hedonikus evés során, kedvenc ételük fogyasztása közben megemelkedett, a nem hedonikus evés alatt azonban nem. Ez a növekedés a kémiai jutalmazási rendszer aktiválódására utal, amely felülírja a szervezet arra vonatkozó jelzését, hogy az energia helyreállítás érdekében már eleget ettünk.

"A hedonikus éhség erőteljesen ösztönzi a túlevést egy olyan környezetben, ahol mindenütt jelen vannak az ízletes ételek, ezáltal hozzájárulva az elhízás egyre gyorsabb terjedéséhez" - foglalta össze az eredményeket Monteleone.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +3 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult lesz az ég. Döntően eső, a főváros térségében és az Észak-Alföldön ónos eső valószínű. Az Északi-középhegységben még havazás várható és ott tovább gyarapodhat a hótakaró, de a halmazállapot-váltás határa fokozatosan tolódik észak felé, így ott is egyre több helyen fagyott esőre, ónos esőre, majd esőre válthat a csapadék. A légmozgás estig csak kevés helyen élénkül meg, majd délkeleten már megerősödik a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában +2 és +7, de a főváros térségében és az északkeleti harmadban csupán -2 és +1 fok között alakul. Késő estére -1 és +8 fok közé enyhül az idő, dél felé mérhetjük a magasabb értékeket. A meteorológusok szerint napközben ismét kettős fronthatás lesz a domináns, melynek hátterében egy mediterrán ciklon áll.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra