Itt az új vákuumos sebgyógyító készülék

Sok ezer betegnek jelenthet segítséget a műtéti és más, nehezen gyógyuló sebeket "kiszippantó" vákuumos eszköz.

A becslések szerint körülbelül minden huszadik betegben alakul ki fertőzés a műtét után a műtéti sebbe jutó baktériumoknak köszönhetően. Sokan mások pedig a cukorbetegség vagy más betegségek szövődményeként szenvednek nehezen gyógyuló, krónikus bőrfekélyektől.

Az új vákuumos készülék a sérült területhez vonzza a vért, ami megnöveli a sebgyógyulást elősegítő sejtek mennyiségét. Ez nem csak a fertőzés megelőzésére és a gyógyulás serkentésére jó, hanem a seb felnyílását is megakadályozza, ami gyakori szövődménynek számít a műtétek után.

A PICO fantázianevet viselő eszköz egy eldobható, nagyméretű kötésből és a műanyag csővel hozzákapcsolt akkumulátoros készülékből áll (az akkumulátor körülbelül akkora, mint egy mobiltelefon). A gumiszegélyű kötszert sebre helyezik, és a gép bekapcsolásakor vákuum keletkezik a területen. Ez a szívóhatás eltávolítja a folyadékot és a gennyet a sebből, ugyanakkor serkenti a terület vérellátását, ami segíti a szervezet önregenerálódását.

Több kutatás is bizonyította a negatív nyomás terápiának nevezett technika hatékonyságát. A szaklapban megjelent, 263 beteg részvételével végzett randomizált, kontrollált kísérletből az derült ki, hogy a negatív nyomás terápiában részesülő alanyokban fele akkora volt a fertőzés és a sebfelnyílás aránya, mint a hagyományos kezelésben részesülőkben. Eddig azonban a kezelést csak kórházi körülmények között lehetett végezni, mert egy nagy pumpára, és a kivont folyadék tárolására szolgáló dobozra is szükség volt.

A készülék kifejlesztője, a Smith & Nephew vállalat szerint az újításnak köszönhetően sokkal több betegen segíthet a negatív nyomás terápia. A PICO egy a kötszerben lévő nedvszívó zseléréteg segítségével szívja fel a folyadékot. 2-300 milliliter folyadékot képes magában tartani, ezért akár egy hétig is lehet használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!