Mit csinál egy molekuláris biológus?

Az Erasmus Szabadegyetem programsorozatának májusi vendége, előadója Kónya Viktória biológus lesz, aki két éve nagyszabású kutatói ösztöndíjban részesült. Munkájáról, életéről mesél több előadó mellett a Kossuth Klubban.

Márciusban, Erasmus Szabadegyetem címmel indított rendezvénysorozatot a Tempus Közalapítvány az Erasmus ösztöndíjprogram 25.születésnapja alkalmából.

Az előadók tehetséges fiatalok a lehető legváltozatosabb területekről, akik fiatal koruk ellenére már komoly szakmai sikereket értek el, és a munkájuk érdekes részleteit osztják meg a hallgatósággal. Ami közös bennük: évekkel ezelőtt mind Erasmus ösztöndíjas diákok voltak.

A májusi Szabadegyetemen Kónya Viktória, molekuláris biológus lesz az egyik előadó, aki az asztma és az allergiás betegségek sejtszintű mechanizmusainak magas szintű vizsgálataiért 2010-ben elnyerte egy világszerte ismert gyógyszergyártó cég tehetséges fiatal kutatók számára kiírt díját. Jelenleg egy krónikus tüdőbetegség, a COPD sejtszintű mechanizmusait kutatja Grazban.

A tudós mellett másik két meghívott, Véri Dániel (művészettörténész) és Bednanics Gábor (irodalomtörténész, kritikus) előadásával is várják az érdeklődőket.

Időpont: 2012. május 15. 18 óra Helyszín: Kossuth Klub (Budapest, Múzeum u. 7.) Bővebben a olvashat a programokról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!