A köldökzsinórvér haszna: hazai eredmények az őssejtkutatásban

Nemrégiben, először a világon, a Magyarországon is működő Cord Blood Center őssejtbank által őrzött köldökzsinórvért használták egy kisfiú agyi bénulásának kezelésére. Merre tart ma az őssejtkutatás?

Őssejtjeink története

Az őssejt-transzplantáció történetének első jelentős mérföldköve Robert A. Good professzor nevéhez fűződik. Ő végezte az első ilyen beavatkozást 1969-ben Amerikában. Közel húsz év elteltével és egy kontinenssel arrébb, 1988-ban használtak először köldökzsinórvért transzplantációhoz Párizsban.

1993-ban a magán őssejtbankok mellett megjelent az első közösségi bank is, azon babák köldökzsinórvérének tárolására, akik esetében a szülők nem kívánták magán bankban megőrizni azt a baba számára, ugyanakkor felajánlották a köz javára. A nemzetközi összefogás azóta egyre szorosabb, 2008-ban először, már több kezeléshez is használták olyan babák köldökzsinórvérét , melyet szüleik ajánlottak fel erre a célra és az országhatárokon átívelő felhasználások száma is jelentősen megnövekedett.

Mi történik a köldökzsinórvérrel?

Hazai sikereink

Itthon jelenleg a picik születésének 8-9%-ánál kérik szüleik a köldökzsinórvér levételét. Bár eddig még nem közöltek összesített adatokat a hazai bankokban őrzött minták pontos számáról, a sejtbankoktól származó információk alapján nagyjából 35-40 ezer magyar babától származó őssejtmintát tárolhatnak. A vonatkozó mutatók tekintetében (10 millió lakosra jutó transzplantációk száma) Európa élvonalában járunk: 2010-ben két orvosi csoport összesen 5 őssejtkezelést hajtott végre.

A Cord Blood Center (CBC) csoport különösen figyelemre méltó ebben a tekintetben, ők az egyedüli európai őssejtbank , akik magán- és közösségi célokra is tárolnak őssejteket. A hazánkban működő bankok közül ők bocsátották rendelkezésre a legtöbb őssejt mintát világszerte, összesen huszonkilencet, életmentő kezelésekhez. Ezek között volt az első olyan európai transzplantáció is, ahol egy Szlovákiában született csecsemő súlyos agyi daganatát gyógyították saját őssejtjeinek beültetésével 2004-ben. A kisfiú azóta is tünetmentes és teljes életet él. Tavaly először egy Pearson-szindrómában (mitokondriális DNS-hiba) szenvedő magyar baba kezeléséhez adtak őssejteket.

Reményteli kutatások

Noha az őssejtterápiát napjainkban elsősorban a vérképző szervek gyógyítására és az immunológiai funkció helyreállítására alkalmazzák, a biztató eredmények mellett új kutatási irányok is mutatkoznak. Korábban gyógyíthatatlanak hitt betegségek kezelésében nyílnak új lehetőségek, a regeneratív medicina területén pedig igazán jelentős előrelépés történt az utóbbi években. A világon eddig összesen 25 ezer köldökzsinórvér-alapú őssejtbeültetésből 10 ezret már ilyen céllal végeztek. A kutatások a felnőttek esetében szívroham, illetve egyes autoimmun betegségek, gyerekeknél pedig agyi problémák, illetve a korai diabétesz kezelésének területén zajlanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!