Nanotechnológia az orvostudományban

A hajszálnál sok milliomodnyival is kisebb, nanoméretű részecskék megjelentek a különböző diagnosztikai technikákban, de most amerikai kutatók idegrendszeri vizsgálatok tökéletesítésére alkalmazták.

A klatrin fehérjék változás nélkül jutnak be az agyszövetbe és a jövőben az ideggyógyászati betegségek kezelésére használt gyógyszermolekulák szállítására is alkalmasak lehetnek.

Giordana Vitaliano, a McLean Kórház agyi képalkotással foglalkozó, nanotechnológiai csoportjának vezetője, a tudományos folyóiratban közölte új vizsgálatuk eredményeit. A klatrin fehérjét tanulmányozták, mely mind az emberi, mind az állati, sőt növényi és baktérium sejtekben egyaránt megtalálható.

A fehérjét sikerült módosítani, hogy élő, emberi sejtekben is bejuttatható legyen. "A klatrint eddig soha nem változtatták meg, de ez a sikeres beavatkozás lehetővé teszi, hogy a fehérje a gyógyszereket és a diagnosztikában használatos képalkotó anyagokat is bejuttassa az agyszövetbe" - mondotta a munkacsoport vezetője.

A klatrin fehérje a szervezetben is természetes, szállító molekula, mely igen különböző anyagokat juttat át a biológiai sejtfalakon keresztül. Mind a vizsgálati technikák, mind a gyógyítási lehetőségek fontos tétele, hogy változás nélkül átvigyenek különböző anyagokat a vér-agy gáton át. A kutatóknak már sikerült klatrin nanorészek segítségével állatokban keresztüljuttatni a vérből az agyszövetbe különböző anyagokat.

Igen lényeges lehetőséget jelent a klatrin nanorészecskék használatára a mágneses rezonancia képalkotás. A gadolinium kontrasztanyagokat gyakran alkalmazzák a mágneses rezonancia teljesítményének javítására. A munkacsoport igazolta, hogy a gadolinium klatrin nanorészecskék útján nyolcezerszer jobb teljesítményt nyújtott, mint a jelenleg engedélyezett kontrasztanyag, a gadopentát dimeglumin.

"Ez azt jelenti, hogy a jó minőségű mágneses rezonancia képekhez nyolcezerszer kevesebb gadoliniumra van szükség. Ezzel a módszerrel lényegesebb kisebb esélye van a kontrasztanyag okozta toxicitásnak, mint a korábbi változat esetén, és ez igen nagy eredmény" - hangsúlyozta Vitaliano professzor.

A tisztított klatrin nanorészecskék a diagnosztikus kontrasztanyagok szállításán túl ígéretes lehetőséget jelentenek gyógyszermolekulák agyszövetbe juttatására is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.