Orvosmeteo: melegszik az idő, de fejfájás kínozhat csütörtökön

Kettős fronthatás okozhat sokaknál kellemetlen tüneteket csütörtökön.

Országszerte fagypont fölött marad éjszaka is a hőmérséklet, a Kiderül előrejelzése szerint ugyanakkor országszerte záporok, zivatarok csaphatnak le ma is. 

Délelőtt majd észak felől szakadozik a felhőzet, de délután több helyen ismét erőteljessé válik a felhőképződés. Összességében nagyrészt változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Főként kora délutánig elszórtan eső, zápor, az északkeleti tájakon esetleg hózápor, hódara-zápor is előfordulhat. Az északira, északnyugatira forduló szél szinte országszerte megerősödik, elsősorban az északnyugati és északkeleti tájakon olykor viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között valószínű, de az északkeleti területeken ennél hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +8 fok közé hűl le a levegő.

Napközben kettős fronthatás dominál majd, ami sokaknál válthat ki kellemetlen üneteket. Gyakori lehet emiatt a migrén, illetve a görcsös panaszok is felerősödhetnek. A keringési betegséggel élőknek, és időseknek javasolt kerülni a nap folyamán a megterhelő tevékenységeket. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.