Így szólalt meg újra a 18 évig beszédképtelen nő

Egy stroke következtében szinte teljesen lebénult Ann Johnson. Ez 20 évvel ezelőtt történt, most nemrég azonban – egy forradalmi techonlógiának köszönhetően – újra beszélhet.

„Tizennyolc évvel azután, hogy egy stroke következtében csaknem teljesen lebénult a teste, Ann Johnson újra meg tudott szólalni egy agy-számítógép interfésznek (BCI) köszönhetően, amely közvetlenül az agyi aktivitásból dekódolja a beszédet” – számolt be róla a 24.hu az Interesting Engineering cikke alapján.

Ann Johnson neuroprotézis
Ann Johnson 30 éves korában bénult le egy stroke-ot követően. Fotó: UC Berkeley

Röplabdázás közben kapott stroke-ot

Ann 20 évvel ezelőtt éppen a barátaival röplabdázott, amikor stroke-ot kapott, azt követően pedig az úgynevezett bezártságszindrómával diagnosztizálták. Ez egy ritka állapot, amelynek lényege, hogy az alany ugyan öntudatánál van, azonban sem mozogni, sem kommunikálni nem képes. Ezért azóta egy szemkövető rendszer segítségével kommunikál, ám így percenként mindössze 14 szót tudott létrehozni, amely jelentősen lassabb kommunikációt jelent a beszédben megszokott 160 percenkénti szónál.

2022-ben azonban őt válaszották egy klinikai vizsgálat harmadik résztvevőjenek. Így a Kaliforniai Egyetem, a Berkeley és a UC San Francisco kutatóival együttes erővel dolgoznak azon, hogy helyreállítsák Ann – és a hozzá hasonlóan súlyos bénulásban szenvedők – beszédképességét.

A neuroprotézis csodája

A csapat egy neuroprotézist ültetett a nő fejébe. Ez képes rögzíteni a beszédmotoros kéreg jeleit, megkerülve a sérült idegpályákat. Amikor Ann beszélni próbál, az implantátum érzékeli idegi aktivitását, majd jeleket küld a hozzá csatlakoztatott számítógépnek. A mesterséges intelligencia ezt követően szöveggé, beszéddé vagy arcmimikát imitáló animációvá alakítja át ezeket a jeleket, és egy digitális avatáron keresztül megjeleníti, illetve megszólaltatja azokat. A kutatók Ann hangjához a 2004-es esküvői beszédének felvételéből vették a mintát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.