Stroke-ot kapott, majd lyukat találtak a szívében – először mesélt problémáiról az amerikai rapper

Donald Glover elárulta, hogy 2024-ben stroke-ot kapott, majd egy lyukat is találtak a szívében.

Donald Glover színész és rapper, aki Childish Gambinóként is ismert, szombati Los Angeles-i koncertjén jelentette be, hogy tavaly stroke-ot kapott. Kiderült, hogy ezért kellett lemondania a turnéját, nem sokkal annak kezdete után - írja a BBC.

Donald Glover.
Donald Glover idén novemberben Los Angeles-ben. Fotó: Getty Images

"Louisianában nagyon erős fejfájásom volt, de így is végigcsináltam a koncertet. Elég rossz lett a látásom, úgyhogy mikor Houstonba értünk, elmentem egy kórházba, ahol az orvos közölte velem, hogy stroke-ot kaptam" - mondta.

Glover azt is elmondta, hogy egy lyukat találtak a szívében, ami miatt két műtéten is átesett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!