HMPV: ezt kell tudni az itthon is megjelent vírusról

Hogyan terjed a HMPV? Milyen tünetei lehetnek? Kik a legveszélyeztetettebbek? Hogyan lehet megelőzni vagy kezelni a fertőzést? Mikor kell orvoshoz fordulni a panaszokkal? Minden fontos tudnivaló egy helyen.

Bizonyára már te is olvastad, hogy a Kínában terjedő humán metapneumovírus (HMPV) már Magyarországon is megjelent. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) légúti figyelőszolgálatának jelentése szerint január első hetéig négy ember szervezetében is kimutatták a kórokozót.

anya beteg lányát ápolja
A HMPV a leggyakrabban gyermekeket, legyengült immunrendszerű személyeket és időseket betegít meg. Fotó: Getty Images

A legfontosabb tudnivalók a HMPV-ről

A humán metapneumovírus (HMPV) egy igen elterjedt kórokozó, amely felső légúti fertőzést okoz. Szezonális vírus, amely általában télen és kora tavasszal betegíti meg a legtöbb embert, akárcsak az RSV vagy az influenza – olvasható az Amerikai Tüdőszövetség összefoglalójában.

A fertőzésre a leginkább megfázásszerű tünetek hívják fel a figyelmet, amelyen nagyjából 2-5 napig tartanak, majd maguktól elmúlnak. A gyerekek körében az 5 év alattiakat érinti a legnagyobb arányban a betegség, és a fertőzött kicsik 5-16 százalékánál alsó légúti fertőzés, például tüdőgyulladás is kialakulhat szövődményként.

A HMPV terjedése

A HMPV szoros érintkezés útján, cseppfertőzéssel – köhögésből és tüsszögésből származó vírusrészecskék belélegzésével –, illetve a fertőzött váladékkal szennyezett tárgyak megérintése útján terjed.

A HMPV tünetei

A legtöbb HMPV-ben szenvedő beteg lázat, illetve enyhe felső légúti tüneteket tapasztal, például a következőket:

  • köhögés
  • orrfolyás
  • orrdugulás
  • torokfájás

Súlyosabb esetekben sípoló légzés, légzési nehézség, illetve asztmás roham is jelentkezhet. Szövődményként kialakulhatnak másodlagos alsó légúti fertőzések is – például hörgőcskegyulladás (bronchiolitis), hörghurut vagy tüdőgyulladás.

A HMPV rájuk a legveszélyesebb

A HMPV minden korosztályban okozhat felső és alsó légúti betegségeket. A leggyakrabban azonban kisgyermekeket, legyengült immunrendszerű személyeket és időseket betegít meg, akiknél a komolyabb szövődmények is nagyobb valószínűséggel alakulnak ki.

„A kórelőzményben szereplő asztma, krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), tüdőtágulat (emfizéma) vagy bármely más tüdőbetegség nem növeli a betegség kialakulásának valószínűségét, súlyosbíthatják azonban a fertőzöttek tüneteit. Ugyanez igaz a legyengült immunrendszerű emberekre – például a kemoterápián vagy szervátültetésen átesett betegekre – is” – olvasható az amerikai szakértők által összeállított ismertetőben.

Mikor kell orvoshoz fordulni HMPV-vel?

Aki csak enyhe HMPV-s tüneteket tapasztal, annak nem szükséges orvoshoz fordulnia, a betegség ugyanis egy héten belül magától elmúlik,, csupán tünetenyhítő otthoni kezelésre van szükség. Ha azonban a tünetek súlyosbodnak, esetleg légszomj, súlyos köhögés vagy zihálás jelentkezik, mindenképpen fel kell keresni egy szakembert.

A HMPV diagnosztizálása

A légúti betegséget okozó vírus típusának pontos meghatározása érdekében a kezelőorvos laboratóriumi vizsgálatokat rendelhet el. Súlyos, kórházi kezelést igénylő betegeknél bronchoszkópiát is végezhetnek, amelynek során egy kis kamerát vezetnek a tüdőbe, és mintát vesznek a teszthez.

A HMPV kezelése

Mivel a HMPV általában magától elmúlik, a kezelés a leginkább a tünetek enyhítésére irányul. Ez azt jelenti, hogy a betegeknek vény nélkül kapható gyógyszerek használatát javasolják a fájdalom és a láz csökkentésére, az orrdugulás enyhítésére pedig orrnyálkahártya-lohasztó spray-t ajánlanak a szakemberek. Súlyosabb zihálás és köhögés esetén átmenetileg inhalátorra is szükség  lehet, amely kortikoszteroidot is tartalmazhat.

A HMPV megelőzése

A fertőzés elleni védekezés legjobb módja, ha nem találkozunk fertőzött emberekkel, valamint fokozottan ügyelünk a kezeink tisztaságára.

Virológus: a HMPV nem olyan, mint a Covid
A humán metapneumovírus (HMPV) nem új keletű, ennél fogva nem is jelent akkora kockázatot, mint pár évvel ezelőtt az új koronavírus felbukkanása – hívta fel a figyelmet Kemenesi Gábor virológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.