Virológus: a HMPV nem olyan, mint a Covid

A humán metapneumovírus (HMPV) nem új keletű, ennél fogva nem is jelent akkora kockázatot, mint pár évvel ezelőtt az új koronavírus felbukkanása – hívta fel a figyelmet Kemenesi Gábor virológus.

Mint azt korábban megírtuk, az idei télen jelentős járványt okoz a HMPV Kína egyes részein. Sőt, a kórokozó itthon is jelen van: január első hetéig négy betegtől vett mintában mutatta ki azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) laboratóriuma. Kemenesi Gábor az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, ez a vírus régóta velünk van Európában, egyszersmind szinte minden évben a légúti fertőzések szezonjának egyik főszereplője. Mindez pedig alapjaiban határozza meg azt is, hogy mennyire veszélyes. A koronavírus (SARS-CoV-2) veszélye ugyanis éppen abban rejlett, hogy korábban nem találkozott vele az emberiség, így tömegesen tudott megbetegedéseket kiváltani, illetve rengeteg halálesetet is okozott. A HMPV esetén a szakember szerint nem kell hasonlótól tartani.

Azt azonban Kemenesi is hangsúlyozta, hogy a többnyire egyszerű náthás panaszokat előidéző HMPV a kockázati csoportokban súlyosabb betegséget, tüdőgyulladást is okozhat. Ez elsősorban az időseket és a krónikus betegeket veszélyezteti. Éppen ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy legyünk tudatosabbak ezekben a hetekben a fertőzések megelőzését illetően. Mossunk gyakran kezet, zsúfolt helyeken viseljünk maszkot, valamint legyen mindig nálunk zsebkendő, amelybe tüsszenthetünk és köhöghetünk. Ezenkívül betegen lehetőség szerint ne menjünk közösségbe akkor sem, ha csak enyhe megfázásra gyanakszunk. Szintén veszélyeztetettek a kórházban fekvő betegek, különösen a gyerekek, ezért is teszi kötelezővé egyre több egészségügyi intézmény a maszkviselést.

Arra a kérdésre, hogy vajon az idei szezonban miért ugrott meg a HMPV-fertőzések száma Kínában, Kemenesi úgy fogalmazott: a jelenség hátterében valószínűleg a koronavírus-járvány idején kimaradt légúti szezonok utóhatása áll. Hasonlót láthattunk tavaly a szamárköhögés és a légúti óriássejtes vírus (RSV) esetében is. Arról van szó, hogy a Covid-19 megfékezése miatt elrendelt járványügyi korlátozások az egyéb kórokozók megszokott szezonalitását is megzavarták, amelyek most erősebb járványokat kiváltva térnek vissza.

Borítókép: Fülöp Máté

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.