„A szeretőm csak ígérgeti, hogy elhagyja a családját. Meddig várjak?”

Időként előfordul, hogy az ember lánya egy nős, családos férfiba szeret bele. Vajon megéri várni arra, hogy a történet boldog véget érjen, vagy jobb minél előbb továbblépni?

Csalódottsága és boldogtalansága késztetett egy nőt arra, hogy tanácsot kérjen a The Guardian szakértőjétől. Mint leveléből kiderült, négy évvel ezelőtt ismerte meg szerelmét egy társkereső alkalmazáson, és szinte azonnal egymásba szerettek, ami azóta is tart. Csakhogy a férfinak párja és gyerekei vannak.

A szülővárosom közelében dolgozik, a családjával azonban 200 mérfölddel arrébb él. Folyamatosan mondogatja, hogy egyszer majd elhagyja a párját, de sosem teszi. Elmondása szerint egyébként már rég nem táplálnak egymás iránt romantikus érzelmeket, csupán azért vannak együtt, mert közösen nevelik két gyermeküket” – mesélte a levélíró.
vitatkozó pár
Vajon megéri várni arra, hogy a történet boldog véget érjen, vagy jobb minél előbb továbblépni? Fotó: Getty Images

„Szinte minden tökéletes, de…”

A nő heti kétszer találkozik a szeretőjével, és elmondása szerint minden tökéletes, amikor együtt vannak. A levélírót azonban zavarni kezdte, hogy szerelme minden hétvégét és ünnepnapot a családjával tölt, miközben ő ilyenkor nagyrészt egyedül van. „Négy év után szeretnék továbblépni, normális kapcsolatot és közös életet kialakítani valakivel, akit bemutathatok a családomnak és a barátaimnak, illetve akinek én is megismerhetem a szeretteit” – jegyezte meg.

A kérdező szerint egyébként a férfi azért nem meri elhagyni a családját, mert úgy érzi, azzal cserben hagyná a gyermekeit, ahogyan az ő apja is tette, aki a férfi 6 éves korában lelépett. „Megértem az okait, de én sosem tudnék mindenkinek hazudni és kettős életet élni, ahogyan ő teszi. Már egyébként többször is megpróbáltam véget vetni a kapcsolatunknak, de utána túlságosan hiányzott. Mit tegyek? Várjak tovább, helyezzek rá nagyobb nyomást, vagy egyszerűen csak engedjem el? – tette fel kérdését a kétségbeesett nő.

„A vágyódás erősebb érzelem, mint a szeretet”

A kérdezőnek Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. A szakértő először arra hívta fel a figyelmet, hogy a vágyakozás egy sokkal intenzívebben érezhető érzelem, mint pusztán a szeretet. „Mivel az apja eltűnt, a vágyódás egyfajta alapbeállítássá válhatott a párod életében, így talán öntudatlanul választott maga mellé olyasvalakit, aki messze lakik tőle, és akire vágyhat, amíg a családjával van. Emellett szintén gyermekkori élményei késztethették arra is, hogy ne egyetlen embernek adja minden szeretetét” – magyarázta Perry.

A szakember szerint, ha a férfi el is hagyná a családját, talán ismét szüksége lenne egy titkos kapcsolatra, amely életben tartja benne a vágyakozás izgalmát. Aki képes éveken át hazudni a legközelebbi hozzátartozóinak és kettős életet élni, könnyen megtéveszthet másokat is – figyelmeztette a levélírót a terapeuta.

Perry arra is kíváncsi volt, hogy a nő vajon miért elégszik meg a titkos szerető szerepével, ez milyen hatással van az önértékelésére, illetve miért egyedül tölti szabadidejét, miközben vannak rokonai és barátai. „Értem, hogy szereted őt, de nem kell feláldoznod miatta az életedet. A szerelem fontos, de ennél azért többre is szükségünk van az életben – mutatott rá a szakértő.

A párkapcsolat kezdeténél jellemzően még mindkét felet fűti a vágy, az újdonság varázsa és a boldogság. Idővel azonban ez a tűz alábbhagy – és ez teljesen természetes. A baj csak akkor van, ha a két ember nem tud visszatalálni egymáshoz. Így ugyanis könnyen előfordulhat, hogy más valaki lobbantja be újra a lángot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!