Életmód
Relax
Ami sok, az sok - főleg kalóriából!
Sokszor, sokan, sokat eszünk. De mikortól tekinthető kórosnak a falánkság? A túlevéses zavar áldozatai önkontrolljukat elveszítve rendkívül nagy mennyiségű ételt falnak fel, aztán pedig elhíznak. Krónikus betegségről van szó, mely magától nem múlik el.
Ne csak másokat becsüljünk!
Az életünk során hozott ítéletek közül legfontosabb a saját magunkról alkotott véleményünk. A hajlandóság önmagunk megtapasztalására az önbecsülés, mely meghatározza életünk minden mozzanatát. Milyen gondolatok ássák ezt alá, hogyan tudunk változtatni?
A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.