Hogyan irányítjuk a gyerekeinket?

Az emberi kommunikáció kutatás területén végzett legújabb kutatás rávilágít a tényre, hogy az anyák gyermekeik nevelése során hajlamosak korlátozni a kicsik szabad akaratát, illetve esetenkét fizikai fenyítéssel is élnek.

A Purdue Egyetem professzora, Steven R. Wilson által vezetett kutatócsoport negyven anyukát vett videóra, akiknek a felmérés részeként tíz percet kellett játszaniuk 3-8 év közötti gyermekükkel. Ezután megkérték őket egy kérdőív kitöltésére, mely tartalmazta a verbális agressziós skálát is. Azok az anyák, akik magas pontszámot értek el ezen a skálán, a negatív fizikai érintést is eszközként használták a gyermekek tevékenységeinek megregulázásakor. Ilyen testi eszköz volt a kicsi vállának vagy csuklójának megszorítása, amikor azt akarták, hogy ne érjen el egy játékot. Tapasztalták továbbá azt is, hogy a skálán alacsony pontszámot elérő anyukák gyermekei kevésbé voltak ellenállóak az anyai akaratnak a verbálisan agresszívabb édesanyák csemetéihez képest.

Mindebből a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az agresszivitásra hajlamosabb szülőknek is meg kell tanulniuk értelmezni a gyermekeik által kibocsátott jeleket hagyva, hogy a kicsi is irányíthasson, ahelyett, hogy mindig ők vennék át a vezető szerepet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!