Ártalmas a passzív tévézés

Elvonja a kisgyermekek figyelmét a játékról, ha a szobában be van kapcsolva a televízió, még akkor is, ha nem gyerekeknek szóló műsort sugároz - derül ki a Child Development július-augusztusi számából.

Amherstben, a Massachusettsi Egyetemen Daniel Anderson pszichológus professzor vezetésével ötven 12, 24 és 36 hónapos kisgyermeket vizsgáltak játék közben egy órán keresztül. A gyerekek végig egy nappali jellegű szobában játszottak, az idő felében úgy, hogy a háttérben bekapcsolták a tévét. A szülőket arra kérték, hogy minimálisra mérsékeljék gyermekükkel a kommunikációt. A kutatók videóra rögzítették az egész egyórás időtartamot.

Kiderült, hogy bekapcsolt TV mellett a gyerekek összesen 5 százalékkal kevesebb időt fordítottak játékra, és ami még megdöbbentőbb, a játékkal töltött időszakok hossza körülbelül felére csökkent. Érdekes módon ott helyben nem lehetett ezt megfigyelni, a gyermek nem tűnt zavartnak, vagy figyelmetlennek. Az eredményeket a videós elemzés során állapították meg. "A háttérben a bekapcsolt TV megzavarja a gyerekeket és elvonja a figyelmüket. Bizonyítottuk, hogy a TV megakadályozza a figyelem hosszabb koncentrálását, ráadásul éppen abban a fejlődési szakaszban, amikor megkezdődne a figyelem fókuszálása. A szülők - tévesen - úgy gondolják, hogy mivel nem gyermekműsorok mennek a televízióban, és a gyermek látszólag nem is figyel oda, nem áll fenn a zavaró hatás" - mondta el Anderson professzor.

Az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiája ajánlása szerint a 2 év alatti gyermekeknek egyáltalán nem szabad tévézniük. Később a képernyő előtt - számítógépezéssel, videojátékokkal, tévézéssel - töltött időt napi 1-2 órára kellene korlátozni. Az irányelvekben nem tesznek említést a passzív tévézésről, melynek során a vizuális és hanghatások hat másodpercenként megváltoznak. A háttérben bekapcsolt TV hatását Dr. Daniel Bronfin, New Orleansi gyermekgyógyász a passzív dohányzáséhoz hasonlította. A szakember szerint a folyamatos passzív tévézés később figyelemhiányos magatartászavarokhoz vezethet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!