Átadták a Béres Egészség Hungarikum Díját

Civil elismerést kaptak a "mindennapok hősei".

1818 július elsején született Semmelweis Ignác "az anyák megmentője", ezért e jeles nap lett a Magyar Egészségügy Napja. Az idén ezen a napon első ízben adták át a Béres Egészség Hungarikum Díjat. A díjjal azoknak a civileknek és egészségügyi dolgozóknak a munkáját köszönték meg, akik sokat tettek a környezetükben élő emberek egészségéért és a közösségükért. A kitüntetettek jó példával járnak elöl a közösségük egészségének fejlesztése, életkörülményük javítása érdekében.

A Béres Egészség Hungarikum Díjat hagyományteremtés szándékával a Program életre hívója dr. Béres József adta át, a képen a díjazottakkal egy társaságban látható.

A Béres Egészség Hungarikum Díjat kapták:

Balatoni Tamásné, a Magyarmecske Általános Iskola igazgatónője, (a képen a középső hölgy) aki a 350 fős dél-baranyai település valóságos mozgatója: évente szervez fesztivált az iskola diákjainak, ami a különböző szociális kultúrában felnövekvő gyerekek találkozó helye, minden nyáron ingyenes felzárkóztatást tart a környékbeli diákoknak, jótékonysági eseményeket rendez, és egy-egy kollégának szervezett kirándulásba bevonja a környék pedagógusait is.

Dr. Kiss Tóth Emőke, védőnő, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karának dékán-helyettese (a képen baloldalt), aki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei védőnőképzés megteremtésének élharcosa, rengeteget tesz a fiatal, leendő védőnők neveléséért, és rajtuk keresztül a csecsemők egészségéért.

Marsiczki Józsefné, a XVII. kerületi Napsugár Óvoda óvodapedagógusa (a képen a jobb oldali hölgy), akinek aranyat érő fejlesztő kezei között több mint 30 éve nőnek fel gyerekek, kiemelten foglalkozik mozgásfejlesztéssel, a problémás gyerekek felzárkóztatásával, valamint alapítványi programok szervezésével.

A díjazottakat a Béres Egészség Hungarikum Alapítvány kuratóriuma választotta ki a hozzá érkezett civil ajánlások alapján. A július elsejei díjátadást jelenlétével megtisztelte Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) főigazgatója. Az OEFI a Béres Egészség Hungarikum Program szakmai partnere.

A Béres Egészség Hungarikum Program azért jött létre, hogy Magyarország Európa egyik legegészségesebb nemzetévé váljon. A civil kezdeményezések hálójára építve egy egészségesebb, sikeresebb lét megteremtéséért küzd hazánkban. A program egyik célkitűzése, hogy az öt- és tízezer fős települések életkörülményein, versenyképességén igyekezzék javítani a számukra hirdetett egészségterv-készítő és megvalósításra ösztönző pályázaton keresztül.

A Béres Egészség Hungarikum Programról bővebben a www.beh.hu honlapon olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!