Változás az orvosi beutalóknál: kiderült, mire számíthatnak a betegek

Takács Péter egészségügyi államtitkár tisztázta, mit fog jelenteni a gyakorlatban a betegek számára a beutalókat érintő változás.

Mi is megírtuk, hogy változás áll be a beutalókkal kapcsolatban októbertől. Jelenleg úgy működik a rendszer, hogy a szakorvosi ellátáshoz beutalót kell kérni a háziorvostól, amennyiben azonban további vizsgálat, illetve kontroll kell, azt már beutaló nélkül lehet igénybe venni. Az októbertől hatályos rendeletet úgy is lehet értelmezni, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a szakorvosi kontrollvizsgálathoz is új beutaló kell

Egy orvos egy laptopon gépel.
A változás nem fog több kört jelenteni a betegeknek. Fotó: Getty Images

Takács Péter egészségügyi államtitkár ezt cáfolta: mint a 24.hunak elmondta, a rendelet valóban félreérthető. Szerinte nem szigorításról, csak egy technikai jellegű változtatásról van szó: azért kell e-beutalót adni a kontrollvizsgálathoz is, hogy az online időpontfoglalás lehetősége nyitva álljon azoknak számára is, akiket kontrollra rendelt vissza az orvosuk.

A betegek számára tehát annyi lesz a változás októbertől, hogy azok, akik kontrollra vannak visszarendelve, lehetőséget kapnak arra, hogy az EgészségAblak applikáción keresztül, vagy – akinek nincs applikációja, annak – az 1812-es központi telefonszámon is tudjanak kontrollvizsgálatra időpontot foglalni

"Erre eddig nem volt lehetőségük. Nem kell tehát visszamenniük a kontrollvizsgálatra berendelt betegeknek a háziorvoshoz, a szakrendelő orvosa is le tudja generálni az e-beutalót" - hangsúlyozta az államtitkár.

Az eddigi rendszer úgy működött, hogy ha a szakorvos visszahívta a páciensét, akkor ráírta az ambuláns lapra, hogy 3 vagy 6 hónap múlva jelenjen meg kontrollon. A betegnek ezért sokszor vissza kellett mennie a háziorvoshoz az új beutalóért. Mint az államtitkár elmondta, ezt a rossz gyakorlatot szeretnék megszüntetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.