Lelki káoszt okozhat a rendetlenség

Sokan teherként tekintenek a rendrakásra.

Kutatások igazolják, hogy az emberek feszültebbek, és kevésbé fókuszáltak, ha rendetlenség veszi őket körül. Ennek az az egyik oka, hogy az elménk nem tud ilyenkor ellazulni, mert a szanaszét heverő tárgyak, szennyes, vagy mosatlan edények tudat alatt arra figyelmeztetik, hogy még számos elvégzetlen feladatunk van. A káosz nem hagy minket koncentrálni, és folyamatosan megzavarja a figyelmünket. Ez azért is rossz, mert a szorongást nagy mértékben enyhítheti, ha sikerül egy dologra fókuszálnunk, de erre rendetlenségben csak kevesebben képesek.

rendrakás, otthon
Sokan teherként tekintenek a rendrakásra. Fotó: Getty Images

Az idegesítő keresgélés

Vannak, akik attól is feszültek lesznek, ha a rendetlenségben kell valamit megtalálniuk. Az ilyesmi eleve lassabban megy, ami már eleve frusztráló. Ugyanez a helyzet a rendrakással is, ami közben ráadásul nem tudhatjuk, mi fog éppen a kezünkbe akadni. Kutatások igazolják, hogy az emberek szervezetében megemelkedik a kortizol nevű stresszhormon szintje, amikor a rendetlenségben keresgélnek. A kortizolszint emelkedése ráadásul belezavarhat az alvási ciklusunkba , ami tovább fokozhatja a szorongást.

A kínzó bűntudat

Ugyanez a helyzet a rendetlenséggel járó bűntudattal is, ami különösen akkor tud komoly méreteket ölteni, ha váratlan vendég érkezik a házhoz. Ilyenkor az egyébként örömmel fogadott barátok, családtagok megjelenése is szorongást generál, hiszen folyamatosan szégyenkezük a rendetlenség miatt.

Így csökkentsük a szorongást

Ha szeretnénk csökkenteni a szorongásunkat, akkor próbáljunk meg olyan szokásokat felvenni, amelyek megakadályozzák, hogy rendetlenség legyen körülöttünk. Szerezzünk be minél több zárható dobozt, tárolót, amelyekbe szükség esetén csak bedobálhatjuk a szanaszét heverő dolgokat, tárgyakat, hogy ne legyenek szem előtt, mert már ezzel az aprósággal nagyon sokat tehetünk azért, hogy megkíméljük magunkat az extra feszültségtől.

Rendrakás = teher?

Sokaknál azért is van káosz, mert teherként tekintenek a rendrakásra. Érdemes átgondolni, hogy ha rendezettebbé tesszük a környezetünket, az egyfajta szorongásoldó terápiának is tekinthető. Kutatások igazolják, hogy a rendezett, átlátható munkakörnyezetet, illetve élettér nem csak feszültségmentesebbé teszi az életünket, de segít abban, hogy gyorsabban, hatékonyabban tudjuk elvégezni a feladatainkat, illetve, hogy az otthonunkban töltött idő pihentetőbb, és megnyugtatóbb legyen.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!