Kiderült, mennyi ételt dobunk a kukába

Többnyire olyan ételt vásárolunk, amire valóban szükségünk van, emellett a többség rendszeresen figyeli a lejárati időt, és nem dob ki még le nem járt ételt. Ha mégis lejár a szavatossági idő, akkor leginkább zöldség, gyümölcs, tejtermék, felvágott és pékáru landol a kukában - derült ki egy lakossági kutatás eredményéből.

Így állíthatjuk meg az élelmiszerpazarlást - a részletekért kattintson!

Az Agrárminisztérium jelentése szerint 2017-ben fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszert dobtunk ki, ami a teljes lakosságra vetítve évi 1,8 millió tonna kukában landoló ételt jelent. Egyes becslések szerint 2030-ig évente 1,9 százalékkal fog emelkedni globálisan a kidobott élelmiszer mennyisége. A probléma a fejlett országokban főként a kiskereskedelemben, de még inkább a fogyasztóknál jelentkezik. Az emberek ugyanis túl sokat vásárolnak, vagy már eleve meg sem vesznek bizonyos élelmiszereket, mert azok nem felelnek meg az esztétikai követelményeknek.

Az élelmiszerpazarlás tehát nagyon is aktuális téma. Egy közelmúltban készült reprezentatív kutatás ezért arra kereste a választ, hogy mennyire tudatosan vásárolnak a magyar emberek élelmiszert, milyen gyakran dobják ki a szemétbe a különböző típusú élelmiszereket, illetve szoktak-e közeli lejáratú élelmiszereket vásárolni. A felmérésben 500-an vettek részt.

élelmiszer, élelmiszerpazarlás, élelmiszerhulladék, szemét, kidobott étel
Az ételmaradékok gyakrabban kerülnek a kukába, mint a rászorulókhoz.

Így bánunk az élelmiszerrel

A kutatás alapján elmondható, hogy a magyarok többnyire csak azt az élelmiszert vásárolják meg, amire valóban szükségük van, és a szavatossági időre is figyelnek. Amikor pedig közeleg a lejárati idő, inkább gyorsan felhasználják vagy kidobják az ételt, miközben csak töredékük juttatja el rászorulóknak ezeket a termékeket. Ha pedig többet főztek vagy vásároltak a kelleténél, akkor szinte ugyanannyian vannak azok, akik a kedvenceiknek adják a vacsorájukat, mint azok, akik szerint a maradék nem az állatoknak való.

Pékárut gyakran dobunk ki

A magyar lakosság úgy gondolja, többnyire nem szokott ételt a szemetesbe dobni. Ha azonban megnézzük külön-külön az egyes ételfajtákat, nagy eltéréseket láthatunk. A tartós élelmiszerek - például tészta, rizs, konzerv , olaj - esetében fordul elő a legkevésbé, hogy szavatossági probléma miatt kidobnánk. A zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, húsok, felvágottak és pékáruk esetében azonban már azok vannak nagyobb arányban, akik ritkán ugyan, de kidobják ezeket az ételeket. Mindezek közül pékáru és felvágott kerül a leggyakrabban a szemetesbe.

Kelendők a közeli lejáratú élelmiszerek

Egyre több boltban találkozhatunk külön polccal, ahova a közeli lejáratú élelmiszereket helyezik ki - az eredeti ár töredékéért. Úgy tűnik, hogy erre is van kereslet, ugyanis összességében a válaszadók többsége (87 százalék) szokott ilyen termékeket vásárolni, habár egyelőre csak ritkán.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!