"Két megbeszélés között ne dobjunk be egy mosást"

Egyre több cég vezeti be a home office-t, és a koronavírus-járványnak köszönhetően a jövőben még több ember állhat át időszakosan vagy tartósan az otthoni munkavégzésre.

Csak az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány kirobbanása óta hetente 89 millió órát - hozzávetőlegesen 44,5 millió teljes munkanapot - spóroltak meg a dolgozók azzal, hogy nem kellett nap mint nap otthonuk és munkahelyük között ingázniuk - írja a témával foglalkozó cikkében a Harvard Business Review .

Mindez igazolja, amit eddig is az otthoni munkavégzés előnyei közé sorolhattunk: időt lehet spórolni vele. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor ott van, hogy ki hogyan tudja hasznosítani, munkája javára fordítani az utazással megtakarított időt, és hogyan sikerül rávennie magát a hatékony otthoni munkavégzésre. (Miközben a karantén alatt számtalan egyéb, otthon elvégzendő feladattal is meg kellett birkóznia a családok jó részének.)

Home office: előnyök és nehézségek

A Harvard Business Review (HBR) 12 ezer európai és amerikai dolgozó megkérdezésén alapuló vizsgálata kiderítette, hogy a járvány alatt a munkába járással megtakarított idő gyakran vezetett nem produktív munkavégzéshez, és olyan szabadidős tevékenységekhez, amelyek nem jelentettek igazi kikapcsolódást a résztvevőknek.

home office
Az ideális home office megkönnyíti a hatékony munkavégzést. Fotó: Getty Images

Tény, hogyha home office-ozunk - különösen eleinte -, nehéz lehet elkülöníteni egymástól a munkát és az otthonléttel járó tennivalókat, külső hatásokat. Számos kutatás foglalkozott azzal, hogy a munkahelyünkre való eljutás hogyan segít eltávolodni otthonunktól és ráhangolódni aznapi feladatainkra. A home office-szal ez a fázis hiúsul meg.

Emellett otthonunkban a munkavégzés ideje is kitolódott: nincs meg ugyanis az az időbeli korlát, ami megszabná, hogy pontosan mikor kell befejeznünk aznapi feladatainkat. Sokan úgy gondolják, egy-egy e-mail megválaszolása, vagy egy megbeszélés még "simán belefér" aznapra, hiszen amúgy is otthon ülnek a számítógép előtt. A HBR-tanulmányából az is kiderül, hogy az home office-ban dolgozók hajlamosak "beragadni" a mítingekbe, vég nélküli beszélgetésekbe, ami a kreatív együttműködések és ötletek rovására mehet.

A home office-nak sok hátulütője van, az egyik legzavaróbb, hogy munkaállomásunk általában nem olyan kényelmes, mint az irodában. Ennek pedig a többi között a tartásunk láthatja kárát. De pontosan hogyan is kellene "jól" ülni, és mit tehetünk, hogy csökkentsük a gerincünket ért negatív hatásokat? Részletek !

Megspórolt, vagy elpocsékolt idő?

Az embernek nem mindig sikerül okosan gazdálkodnia a felszabaduló idejével - állítja a HBR tanulmánya. Ebből az is kiderül, hogy passzív szabadidős tevékenységekkel - például tévénézéssel - jóval több időt töltünk a járvány idején, míg a valódi elégedettséget és boldogságot kiváltó aktív szabadidős tevékenységeink (részben a social distancingnek köszönhetően) ritkultak és átalakultak. (A csapatsportokat űzők egy része például átállt egy magányosabb mozgásformára, a futásra .)

Hogyan dolgozzunk hatékonyan?

Aki nem szokott hozzá a home office-hoz, annak az otthon a pihenés, a munka utáni tevékenységek, a családi élet színtere. Fontos, hogyha otthon dolgozunk, mindig jelöljünk ki egy-egy idősávot - akkor is, ha közben mást is el kell végeznünk -, amikor kizárólag a munkánkat végezzük. Ilyenkor nem fél bele más: két skype-os megbeszélés között ne dobjunk be egy mosást, vagy álljunk neki ebédet főzni, mert ha folyamatosan ugrálunk az otthoni feladataink és a munkánk között, csökken a munkavégzés hatékonysága, újra és újra rá kell hangolódnunk arra, amit csinálunk. A Harvard Business Review-nek egyéb jótanácsai is vannak.

Mindig hangolódjunk rá az aznapi munkára

Mindenkinek kell egy kis idő, hogy "dolgozó üzemmódba" kapcsoljon. Kutatások szerint a legideálisabb idő erre 16 perc. Ha otthonról dolgozunk, találjuk meg annak módját, hogy nagyjából ennyi időt rászánva sikerüljön ráhangolódnunk a munkára. Jó megoldás, ha megőrizzük napi rutinunkat: időben felkelünk, reggelizünk, felöltözünk - pizsamában dolgozni is nehezebb -, éppen úgy, mintha munkába indulnánk. Akinek van kedve hozzá, egy rövid sétát is beiktathat munka előtt.

Minden nap legyen valami sikerélményünk

Sokan úgy dolgoznak, hogy listát írnak aznapi feladataikról, másoknál a naptár árulkodik az elvégzendőkről. Ahhoz, hogy ne fulladjunk bele a munkába, mindig keressünk egy konkrét feladatot, amit teljes erőbedobással, legjobb tudásunk szerint mindenképpen megcsinálunk aznap. A sikerélmény ugyanis növelheti a munkakedvet is.

Tudatosan zárjunk le minden munkanapot

A német és a brit munkakultúra része, hogy - utóbbiak pubokban iszogatva - megünneplik a munkanapok végét: vagyis szánnak időt a levezetésre. Ezt otthon is megtehetjük, akár egy pohár üdítő elfogyasztásával, akár egy kis testmozgással, vagy baráti beszélgetéssel - telefonon. A lényeg, hogy kellemes tevékenységgel zárjuk a munkanapot, így mindig lesz valami, ami motivál bennünket, amit várunk, és amiért hajlandóak vagyunk munkaidőben hatékonyan dolgozni.

Ne építsük le társas kapcsolatainkat

Kutatások igazolják, hogy a rövid (akár személyes, akár online) szociális interakciók hozzájárulnak mentális egészségünk megőrzéséhez ugyanúgy, mint például fizikai aktivitásunk fenntartásához napi 15-20 percnyi tudatos testmozgás . Ehhez már egy rövid, érdekfeszítő telefonos beszélgetés is elég egyik családtagunkkal, barátunkkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!