Hibák, melyeket a melltartónkkal elkövetünk

HáziPatika

Ha fehérneműről, azon belül is melltartóról van szó, az alábbi három hibát szinte minden nő elköveti. 

Túl gyakran mossuk

Mivel a melltartó is fehérnemű, sokan tévesen azt gondolják, hogy naponta kell mosni. Ez viszont nagy hiba, mivel a túl gyakori mosástól elvesztheti anyaga a rugalmasságát. Nyugodtan viselhetünk egy melltartót három-négy alkalommal is, és csak ezután dobjuk a szennyesbe. Ha pedig nem szeretnénk, hogy melltartónk idejekorán tönkremenjen, akkor a többi ruhától elkülönítve, például egy párnahuzatba téve mossuk ki őket.

Nem szabad túl gyakran mosni
Nem szabad túl gyakran mosni

Ruhás fiókban tároljuk

Kiderült, ezért kell egyre nagyobb melltartó - részletek!

Bár a fehérneműket a legtöbben kihúzható fiókokban tároljuk, ez sem pont ideális megoldás. Egy melltartót, ha több napig is hordjuk, általában a nap végén a ruhás fiókba tesszük vissza. A viselt melltartón azonban por és izzadság is lehet, amelyet aztán ha elzárunk egy levegőtlen fiókba, akkor a kórokozók, baktériumok könnyen elszaporodhatnak. A következő viselésnél pedig könnyen viszketést, irritációt is okozhat. Sokkal jobb megoldás, ha viselés után felakasztjuk egy fogasra - ám nem mindegy, hogyan. A kinyúlás elkerülése végett jobb, ha nem a pántjánál fogva akasztjuk fel, hanem egyszerűen a nadrágtartó részére terítjük.


Nem megfelelő méretet hordunk

Megdöbbentő, de a legtöbb nő valójában rossz méretű melltartót hord. Mellméretünk változhat az évek során, tehát egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a méretet kellene hordanunk 30 évesen is, mint amelyet 18 évesen kiválasztottunk. Ha megfelelő méretű melltartót hordunk, akkor nem szabad a melleinknek alul kikandikálniuk, mikor karjainkat a felünk fölé emeljük, a melltartó középső részének pedig a mellkasunkhoz kell simulnia. De arra is figyeljünk, hogy a melltartó pántja egy szintben legyen a testünk körül - ha a hátunkon felcsúszik, akkor valószínűleg túl kicsi melltartót hordunk.

Forrás: Daily Mail

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban szerdán délelőtt gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag