Fekáliával szennyezett víz szivárgott a Balatonba – vízügyi szakemberek vizsgálják a helyzetet

Feltehetően egy medence tisztítása miatt emberi ürülékkel szennyezett víz kerülhetett a Balatonba.

Vasárnap délután a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget Balatonszemesen. Közlésük szerint a Lidó köz utca mellett lévő csapadékvíz elvezető árokba került emberi ürülékkel szennyezett, fekáliás víz, ami a Balatont is érinti - írja a sonline.hu. 

A Balaton.
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A szennyezés vélhetően egy medence tisztítása során kerülhetett az árokba, onnan pedig a Balatonba. A vízügyi szakemberek jelenleg is a helyszínen tartózkodnak.

A portál emlékeztet rá, hogy egy nappal korábban Balatonlellén a Jázminvirág utcában is szennyezett víz szivárgott a tóba. A vízügy szerint ismeretlen eredetű használtvíz bevezetést észleltek. Elsőfokú kárelhárítási készültséget rendeltek el itt is, az opális, szúrós szagú vízbefolyás miatt. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!