Orvosmeteo: mutatjuk, hol lehet ma felhőszakadás és jégeső

A péntek néhol borús, néhol napsütéses időt tartogat. Időjárásunkat egy ciklon alakítja, helyenként heves zivatarok is lecsaphatnak.

Továbbhalad délkelet felé a felhőzet, és estére már inkább csak az ország keleti felén fordulhatnak elő borongós területek. Másutt északnyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, és a nap is kisüt majd. Reggel még főként az ország északnyugati-északi felén fordulhat elő zápor, zivatar, majd a csapadék súlypontja kelet-délkelet felé tevődik, közben pedig északnyugat felől csökken a csapadékhajlam. Estére várhatóan keleten is eláll majd az eső.

négytagú család gumicsizmában és esernyővel
Időjárásunkat egy ciklon alakítja, helyenként heves zivatarok is lecsaphatnak. Fotó: Getty Images

A legmelegebb délutáni órákban 19 és 25 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Az északi tájakon ennél pár fokkal hűvösebb, míg a Viharsarokban melegebb lehet. Hajnalban pedig általában 10 és 16 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos vidékeken ennél hűvösebb lesz – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint ma a néhol – leginkább a Dunától keletre – néhol zivatarok alakulhatnak ki. Ezekhez viharos széllökések, intenzív csapadék, esetleg elvétve felhőszakadás és minimális eséllyel apróbb szemű jég is társulhat.

3,7 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 22-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 3,7 Celsius-fokot 1986-ban jegyezték fel Putnokon. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2012-ben mért eredmény tartja, amikor 39,1 fokot mutattak a hőmérők Baján és Makón.

Napokig egy ciklon bűvöli az időjárást

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint a fölöttünk lévő ciklon még szombatig a közelünkben tartózkodik, így addig hidegfronti hatásra számíthatunk. A több fokos lehűlést miatt gyakori lehet a migrénes fejfájás, a vérnyomás-ingadozás és az ízületi panaszok. A csapadék kimossa a parlagfű virágporát a légkörből, ezért átmenetileg csökken a levegő pollenkoncentrációja. A légnyomás emelkedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna leginkább a Dunától keletre fekvő területeket érinti: délnyugat, dél felől az Észak-Alföldön, majd az Északi-középhegységben is fokozatosan ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot. Délebbre már végig eső valószínű. A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.Tovább enyhül az idő: késő este többnyire -2 és +4 fok közötti értékek valószínűek, hajnalban is hasonló értékekre számíthatunk. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.