Napi 5-10 perc futás is elég?

Ha valaki tenni akar az egészségéért, nem kell feltétlenül órák hosszat, maximális erőbedobással a környéken sprintelnie. Egy új tanulmány szerint már 5-10 perc napi futás - normál tempóban! - is ugyanolyan jótékony hatással van egészségi állapotunkra, mint egy heti többórás jogging.

A rövid, gyakori, nem is annyira intenzív futások ugyanolyan hasznosak lehetnek, mint a hosszabb és erőteljesebb (de ritkább) jogging-edzések - erre jöttek rá amerikai kutatók.

Mindehhez azonban meg kell jegyezni: napi 5-10 percről van szó, a rövid futások esetén. A hangsúly a "napi" szón van, tehát a rendszeres rövidebb távok ugyanolyan kedvezőek az egészségünknek, mint a heti háromórás intenzív joggingok. Ez derül ki egy 55 ezer felnőttre kiterjedő tanulmányból, amelyet az USA-ban, Texas szövetségi állam lakóinak adatait felhasználva végeztek el. Eredményeikről a kutatók a Journal of the American College of Cardiology tudományos szaklap legújabb kiadásában számoltak be.

A tanulmány készítői más következtetéseket is levontak: aki rendszeresen rövidebb vagy hosszabb távokat teljesít, az futásával átlagosan három évvel hosszabbítja meg az életét. Mindezt a nem-futókkal való összehasonlítás során állapították meg az amerikai kutatók - írja a német Focus magazin online kiadása .

A texasi eredmények további érdekességeket is rejtegetnek. A tudósok rájöttek arra, hogy még a futás tempója sem számít sokat. Aki kevesebb mint 10 kilométeres óránkénti sebességgel fut, az is ugyanúgy javítja egészségi állapotát, mint egy gyorsan szaladó jogger. A futás különösen a szív- és vérkeringési betegségek ellenében hat jótékonyan .

Akár napi 10 perc futás is elég lehet

Akár napi 10 perc futás is elég lehet Az Iowai Egyetem kutatói, akik a texasi adatokat kiértékelték, még ezekkel az eredményekkel sem érték be. Céljuk nyilvánvalóan az, hogy mozgásra bátorítsák az amerikaiakat, akiknek a körében egyre terjed az elhízás, a túlsúly, és ez természetesen számos betegség kialakulásához vezethet. Így a tudósok mindenképpen a mozgás előnyeit hangsúlyozzák - és ehhez találtak most újabb bizonyítékokat.

Így például, ha valaki még napi 5-10 percet sem akar futni, annak is javasolnak fizikai aktivitást. Nem kell túl magasra tenni tehát a mércét: ha valaki csak gyalogolni szeret, akkor 5 perc futásnak nagyjából 15 percnyi erőteljesebb gyaloglás, túrázás is megfelel. A kutatók egészségi szempontból ezt ugyanolyan jótékonynak találták, mint a rövidebb futást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, száraz idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északkeleti szelet főként hazánk keleti felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 18 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!