Arnold Schwarzenegger: Ha nem mozogsz, berozsdásodsz

A színész és egykori politikus, Arnold Schwarzenegger a testmozgás iránti szenvedélyéről beszélt.

Az év elején Arnold Schwarzenegger és a Zimmer Biomet orvostechnológiai vállalat bejelentette a You'll Be Back elnevezésű kampányt. A kampány arra kéri a csípő-, térd-, váll- vagy egyéb ízületi fájdalmakban szenvedő embereket, hogy osszák meg történeteiket, így egyrészt találkozhatnak a színésszel, másrészt szerepelhetnek egy motivációs dokumentumfilm-sorozatban, amely még ebben az évben indul. A You'll Be Back online közösség tagjait segítenek összekötni helyi orvosokkal az ízületi problémáik kapcsán.

"Többször is küzdöttem ízületi fájdalmakkal az életem során. Akár biciklizem, akár edzek, vagy síelek minden télen, nagyon aktív ember vagyok. Az ízületeimet az évek során a sok nehéz súly emelése és filmes munkák nagyon megviselte. Voltak sérüléseim, de az aktív élet fontos számomra, és nem változtatnék azon, amit eddig csináltam. Tudtam, hogy mikor van itt az ideje segítséget kérni, és meg is tettem" - mondta a színész a Healthline-nak.

Az egész életemet a testmozgásnak szenteltem, ezért tudom, mekkora hatalma van. Ugyan a prioritásaim megváltoztak, a mozgás iránt igényem állandó maradt. Amikor a Mr. Universe-re készültem, balettórákat vettem, hogy a lehető legtökéletesebben irányítsam a testemet. Most a célom, hogy minden évben elmenjek síelni a családommal, játsszak az unokáimmal és az állataimmal, hétvégén pedig biciklizzem és súlyt emeljek, de sosem akartam abbahagyni a mozgást

- magyarázta.

"Ahogy idősödtem, egyre hálásabb lettem magamnak mindazért, amit a testemért tettem, mert látom, hogyan mozog a többi 78 éves ember. Látom, hogy az alap, amit felépítettem, megvédett engem. De ettől még a mozgást nem hagyhatom abba, különben berozsdásodnék. Nem akarok eljutni arra a pontra, ahol már nem tudom megcsinálni azokat a dolgokat, amik örömet okoznak" - mondta.

Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger idén februárban egy Los Angeles-i premieren. Fotó: Getty Images

Arról, hogy miért tartja fontosnak a napi mozgást, azt válaszolta, hogy gyógyszernek tartja.

Ha abbahagyjuk a mozgást, számos egészségi állapot, köztük az osteoarthritis, a porckopás kockázatának tesszük ki magunkat. De az inaktivitás is az osteoarthritis egyik tünete, mivel az ízületi fájdalom és a merevség elriasztja az embert a mozgástól. Ez azt jelenti, hogy sok osteoarthritisben szenvedő ember már eleve alig mozog, a fájdalom miatt pedig nem is kezd el mozogni. Ez egy ördögi kör” - magyarázta.

Hangsúlyozta, hogy az embernek őszintének kell lennie önmagával, ha valahol fájdalmat érez, és hogy annak milyen hatása van az életére, és beszéljen egy orvossal.

Néha én is úgy kelek fel, hogy fájdalmat és merevséget érzek a testemben, és legszívesebben egész nap ágyban maradnék. De aztán mégis felkelek, és megcsinálom a napi rutinomat, biciklizek és edzek, és az esetek 99%-ában elmúlik a merevség. A mozgástól jobban leszünk" - fejtette ki.

Mint mondta, a következetesség nagyon fontos. Amikor otthon van, minden nap biciklizik, és 45 percet tölt edzéssel. A korral természetesen változott, hogyan. 

"Az én helyzetem egyedi, mert szívbillentyűimet ki kellett cserélni, és az első szívműtétem után az orvos azt mondta, hogy hagyjam abba a nehéz súlyok emelését, hogy vigyázzak az új billentyűkre. De ez nem adott ürügyet arra, hogy ne mozogjak. Elkezdtem könnyebb súlyokat használni, több ismétléssel és kevesebb pihenéssel a sorozatok között. Már nem állítok fel rekordokat, de jobban bírom az edzéseimet, mint a feleannyi idős emberek" - mondta a portálnak.

Arról, hogy mi motiválja továbbra is, azt mondta, hogy fontos, hogy az embernek legyen egy elképzelése, egy célja. „Ha ez nincs, nem fog menni. Arra az emberre gondolok, aki akarok lenni, és hogy miért akarom. Ha csak annyit mondok, hogy egészséges akarok lenni, az nem elég. Tudnom kell, miért csinálom, és mit akarok elérni. Látnom kell magam előtt. Csak így lehet kitartani valami mellett hosszú távon, még ha sok is az akadály. A fizikai aktivitás a lényem része, mert így tekintek rá. És mindig jobban érzem magam mozgás után. Persze nekem is voltak kudarcaim, de lehetőségként tekintettem rájuk" - magyarázta.

Ha az, ami akadályoz az életben, a fájdalom, akkor képzeld el, milyen lenne nélküle élni. Mi mindenre lennél képes akkor? Hogyan hatna a munkádra, a szabadidődre, az életedre? Használd ezt az elképzelést ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, és elmenj egy orvoshoz. Ne várj, cselekedj! Ez az én üzenetem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!