A magyarok a legelhízottabbak Európában

Magyarországon is működik az amerikai kezdeményezésből indult Mozgás=Egészség program, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság szakbizottsága koordinál. Erre azért is szükség van, mert a magyarok a legelhízottabbak Európában.

A Mozgás=Egészség Program néven futó projekt keretében új, egészségügyi és életmód portált indítottak. A Mozgásgyógyszer a saját anyagok közzététele mellett nyitott azon népegészségügyi törekvések vagy civil kezdeményezések előtt is, amelyek ezen a felületen szívesen megosztanák programjaikat, információikat a nagyközönséggel.

testtömeg-indexét (BMI)! Magyarországon a lakosság 77 százaléka gyakorlatilag inaktívnak tekinthető, mert havi három alkalomnál nem mozog többet. Míg a magyarok 53 százaléka soha nem végez rendszeresen testmozgást, addig ez a szám európai átlagot tekintve 37 százalék. A tavalyi OECD adatok alapján a magyarok a legelhízottabbak egész Európában.

Egybehangzó szakértői vélemények szerint már akár napi 30 perces, közepes intenzitású mozgással 20-30 százalékkal csökkenteni lehetne bizonyos betegségtípusok (elhízás, magas vérnyomás, daganatos betegségek, kardiovaszkuláris betegségek, csontritkulás , cukorbetegség) kialakulási veszélyét, mivel ezek a betegségek bizonyíthatóan összefüggésben vannak a mozgásszegény életmóddal.

Ráadásul nem csak a megelőzésben, hanem a gyógyítás folyamatában is nagy szerepet kaphat a mozgás, amikor a kezelést végző szakember javaslata alapján, az előírt módon és gyakorisággal, szinte "receptre" végez a páciens bizonyos mozgásformákat.

A hazai helyzet megváltoztatására adaptálta a Magyar Sporttudományi Társaság a nálunk Mozgás=Egészség néven futó nemzetközi projektet. A program tudományos konferenciák szervezésétől kezdve, a szakemberképzésen át a sokrétű szűrőprogramok futtatásáig sok mindenre kiterjed.

Számolja ki kalkulátorunkkal, hogy az egyes mozgásformákkal mennyi kalóriát éget el egy óra alatt! Ennek egyik eleme a szakmának és laikusoknak egyaránt szóló Mozgásgyógyszer honlap elindítása, amely az egészséges életmóddal, a rendszeres testmozgás jelentőségével kapcsolatos hazai és nemzetközi hírek, érdekességek és események közzétételén túl fóruma kíván lenni minden olyan népegészségügyi és civil kezdeményezésnek, amely szívesen megosztaná információt a honlap látogatóival.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!