Kiderült, miért szerettük meg a futást

A rendszeresen futók többsége 40 év alatti, a sportág választásával kapcsolatos legfőbb motivációs szempont pedig a mentális egészség megőrzése – derült ki a Generali kutatásából. A budapesti éjszakai futást is megrendező cég felmérése szerint a pandémia alatt sokan rákaptak a kocogásra, főként a fiatalabb korosztályból.

Az idei Generali Night Run futóeseményen több mint 3500 sportszerető állt rajthoz a budapesti Várkert Bazárnál, hogy teljesítse a három versenytáv valamelyikét, a félmaratont futók pedig akár váltóban is indulhattak a megmérettetésen. Habár az időeredmények és helyezések fontos visszajelzést jelentenek a rendszeresen sportolók számára, a fesztivál évről évre népszerűbb jó hangulata, a főváros varázslatos éjszakai látványa és a közös futás nyújtotta élmény miatt. A szervezők legnagyobb örömére ráadásul egyre több fiatalt is megszólít a Night Run: a hétvégén nagy arányban húztak futócipőt a 30 év alattiak, és gyerekek is szép számmal vettek részt a kisebbeknek kiírt versenyeken. A következő generáció merőben új, átdigitalizált világban nő fel, nem mindegy tehát, hogy mi magunk milyen példát mutatunk nekik, illetve mekkora hangsúlyt fektetünk a futáshoz hasonló univerzális, egész testet hatékonyan megmozgató sportok népszerűsítésére.

A mentális egészség éppoly fontos a futóknak, mint a fittség

A Generali a Biztonságért Alapítvány számos fontos társadalmi kérdésre igyekszik felhívni a figyelmet, a többi között az egészséges életmódra, illetve a mozgásszegény mindennapok elleni aktív küzdelemre. Ennek jegyében készítették el nyár elején Magyarország nagy futókörképét, mellyel főként azt szerették volna felmérni, hogy valóban gyarapodott-e a hazai futótársadalom a karanténidőszak alatt – ugyanis kifejezetten könnyen elérhető, szinte bárhol, bármikor végezhető mozgásformáról van szó. A válaszokból kiderült, hogy a jelenleg is kocogók több mint harmada (35 százalék) ténylegesen a pandémia alatt szerette meg ezt a sportot, és a pozitív testi-lelki hatások miatt a jövőben sem szeretne neki búcsút inteni.

futás, futóverseny
A futás is népszerűbb lett a pandémia ideje alatt. Fotó: Getty Images

A kutatás szerint főként a fiatalok jeleskednek a futás terén, hiszen a havonta 1-4 alkalommal és a hetente többször kocogók között is kétharmados fölényben vannak a 40 év alattiak, azok között pedig, akik szinte soha nem hódolnak ennek a sportnak, csupán 15 százalék a 20-as, 30-as magyarok aránya. Érdekesen alakulnak a motivációs tényezők is, ugyanis a rendszeresen, sőt, gyakran futók között – akik tehát zömében a fiatalabb korosztályhoz tartoznak – a legtöbben mentális egészségüket szeretnék erősíteni (55 százalék), az elérendő célok között pedig csak ezután szerepel a fittség (44 százalék), illetve a súlyvesztés (23 százalék). Azok tehát, akiket már magukba szippantott a futás szeretete, pontosan látják és tapasztalják, hogy ez a sport a mindennapokkal járó stressz leküzdéséhez és a kiegyensúlyozottabb lelki állapot eléréséhez is nagyban hozzájárul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.