HPV elleni védőoltás – meghosszabbították az igénylés határidejét az iskolákban

Még egy hétig kérhető az ingyenes oltás, ezt követően azonban már fizetni kell majd érte.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ meghosszabbította a határidőt a HPV elleni védőoltás igénylésére az iskolákban. A csütörtöki döntéssel közölték, hogy az ingyenes oltás szeptember 18-ig igényelhető –tudta meg a Telex.

Fakockákból rakja ki egy kéz, hogy HPV.
A HPV elleni oltás nemcsak a lányokat védi: fiúknál is csökkentheti a nemi szemölcsök és bizonyos ráktípusok kockázatát. Fotó: Getty Images

A beleegyezési nyilatkozatot eredetileg csak szeptember 12-ig lehetett volna leadni. Most azért hosszabbították meg a határidőt, hogy minél kevesebben csússzanak le a jelentkezésről. A 18-a után leadott igénylésekkel azonban már csak fizetős oltásra lehet jelentkezni, ami csak recepttel vásárolható meg a gyógyszertárakban.

Közölték azt is, hogy a HPV elleni vakcina nem tartalmaz élő vírust, és nem változtatja meg a sejtek működését. A védőoltással nemcsak a méhnyakrák, hanem más daganatos megbetegedések is megelőzhetők (például szeméremtest-, hüvely-, péniszrák, valamint a végbélnyílás és a garat egyes rákos megbetegedései), illetve védelmet nyújt a nemi szervi szemölcsök kialakulása ellen. A HPV elleni oltásról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!