Súlyos szövődményeket okozhat a migrén

A migrénes rohamok jelentősen megnövelik számos szív- és érrendszeri probléma fellépésének kockázatát - derítette ki egy hosszú távú dán kutatás.

Hogyan kezelhető a migrén? Részletek itt.

A migrén rohamokban jelentkező , heves fejfájás, amelyhez egyéb tünetként gyakran társul émelygés, illetve fokozott érzékenység is a fény- és hanghatásokra. Korábban már több tanulmány is arra az eredményre jutott, hogy a fájdalmas panaszok kapcsolatba hozhatóak a stroke és a szívinfarktus megemelkedett kockázatával a nőknél, a mostani kutatás szerint azonban ennél is szélesebb körű a probléma.

Bajt jelentenek az auratünetek

Dán kutatók közel két évtizeden át követték nyomon összesen 51 ezer migrénes egészségügyi állapotát, továbbá 510 ezer olyan résztvevőét, akinek nem kellett tartania fejfájásos rohamoktól. Előbbi csoport tagjainál átlagosan 35 évesen diagnosztizálták először a kórképet, valamint 71 százalékuk volt nő, és csupán 29 százalékuk férfi. A felvett adatok szerint a migrénes vizsgálati alanyok körében másfélszer gyakrabban alakult ki szívroham és kétszer gyakrabban stroke. A vérrögképződés veszélye 60 százalékkal, a pitvarfibrillációé 30 százalékkal bizonyult magasabbnak esetükben.

A migrén jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát
A migrén jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a migrén és a kardiovaszkuláris betegségek közötti kapcsolat erősebb a nőknél, valamint azoknál, akik a rohamok során úgynevezett auratüneteket is tapasztalnak. Ezek vizuális jelenségként lépnek fel a fejfájás mellett: jelentkezhetnek az egyik vagy mindkét szem látóterében vakító fények, csillámló cikk-cakk vonalak, szikralátás, valamint látótér-kiesés is.

Rengeteg ember érintett

Bár a számokból kiolvasható a kockázat mértéke, az összefüggés mögött meghúzódó pontos mechanizmusok egyelőre nem tisztázottak. Erre vonatkozóan a kutatóknak is csak elképzeléseik vannak. Lehetséges magyarázat lehet például, hogy amennyiben a migrént hirtelen fellépő érszűkület váltja ki, úgy az agy egyes területeinek vérellátást csökkentve hajlamosíthat a stroke-ra . Egy másik felvetés szerint a migrén életmódra kifejtett negatív hatásai is szerepet játszhatnak, mivel a csökkent fizikai aktivitás fokozhatja a vérrögképződés veszélyét.

Összességben kijelenthető, hogy egyre biztosabbnak tűnik, hogy a migrénes fejfájás igen jelentős és hosszú távon is fennálló rizikófaktor a kardiovaszkuláris megbetegedésekre nézve mind a nőknél, mind a férfiaknál. Mindez pedig különösen annak fényében válik hangsúlyossá, hogy a migrén rendkívül elterjedt egészségügyi probléma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világ felnőtt lakosságának akár negyedét is érintheti valamilyen mértékben ez a típusú fejfájás.

Forrás: livescience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!