A népesség hatodának biztosan fáj a feje ezen a napon

Bármelyik napot is vizsgálnánk meg, azt látnánk, hogy a világon csaknem minden hatodik embernek fáj a feje az adott időben, az érintettek mintegy fele ráadásul migrénnel küzd - állapította meg egy tanulmány.

A fejfájás igen kellemetlen tud lenni, és a stressztől a dehidratáltságon át a kialvatlanságig számtalan ok állhat a hátterében. Emellett elég gyakorinak is számít, hiszen talán nincs olyan ember a Földön, aki élete során ne tapasztalná meg időnként a fejfájást. Eddig viszont mindössze megtippelni lehetett, hogy milyen gyakran küzdenek e kellemetlen problémával az emberek. Egy elemzés - amelynek eredményeiről a The Guardian is beszámolt - a közelmúltban megvizsgálta, hogy mennyire gyakran jelentkezik a globális népesség körében a fejfájás. Érdekes megállapítások születtek.

A népesség hatodának biztosan fáj a feje ezen a napon. Fotó: Getty Images

357 tanulmányt elemeztek

"A fejfájás valóban nagyon gyakori probléma, minden országban küzdenek vele, bár helyi eltérések azért vannak" - ismertette Lars Jacob Stovner, a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem professzora, aki egyben az említett kutatás vezető szerzője is. A szakértő és munkatársai 357 tanulmányt elemeztek - ezeket 1961 és 2020 vége között publikálták. A tudományos munkák különböző országokat, illetve eltérő időszakokat vizsgáltak, és többféle megközelítéseket is alkalmaztak.

Az emberek 7 százaléka jelenleg is migrénnel küzd

A több mint 350 kutatás eredményeinek összesítésével létrejött új tanulmány szerint világszerte csaknem minden hatodik embernek fáj a feje egy adott napon. Ezen belül is a globális népesség legalább 7 százaléka migrénnel, 9 százaléka pedig tenziós fejfájással küzd, bármelyik naptári napot is vizsgáljuk. A Stovner vezette kutatócsoport megállapításait a fejfájással és fájdalommal kapcsolatos tudományos eredményeket közlő, Journal of Headache and Pain című folyóiratban publikálták.

Egyébként Stovner csapata korábban már azt is megállapította, hogy az 50 év alattiak munkaképtelenné válásának leggyakoribb oka a rendszeresen előforduló migrén. A professzor kiemelte, hogy bár a legtöbb fájdalomtípus nyugdíjas korban gyakoribbá és intenzívebbé válik, a fejfájás - főként a migrén - az aktív, dolgos években a legjellemzőbb. A háttérben sokszor genetikai adottság, stressz vagy alvásprobléma áll.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra