Naptej: 5 érdekesség, amit nem tudott róla

Mindenki ezerszer hallotta már, hogy a bőr egészségének megőrzéséhez, illetve a bőrrák és a korai öregedés megelőzéséhez kulcsfontosságú a naptej használata, illetve a túlzott mértékű közvetlen napsugárzás elkerülése.

Az első naptejek

Az ernyőkön és a kalapokon kívül az ókori kultúrák máshogy is védekeztek a napsugárzás ellen. Gyógynövény-kivonatokkal és ásványi porokkal védték magukat az UV-sugárzásról. Az összetevők listáján többek között a rizsdaraolaj, az anyag és a kátrány is szerepelt. A modern idők naptejeit lógesztenye-kivonatból kezdték gyártani az 1910-es években, elsőként Zeozon márkanévvel. Az 1930-as években megjelent az Ambre Solaire napolaj, amelynek sokkal könnyebb volt az alkalmazása.

A naptejek mindig is "szigorúan titkos" kutatások tárgyát képezték a hadtudományban. Az 1940-es években az Egyesült Államok hadserege és légiereje arra kérte az Amerikai Orvosok Szövetségét, hogy minél hatékonyabb tanáccsal álljon elő a napvédelmet illetően. A nanotechnológia terjedésével a szabad szemmel láthatatlan részecskékre bontott összetevők (például a titánium-dioxid) kerültek előtérbe.

Hogyan működik a naptej?

A részecskék fizikai védelmet nyújtanak az UV-sugarak ellen a napsugarak blokkolásával vagy visszaverésével. Az organikus összetevők elnyelik az UV-sugarakat, és hő formájában vezetik le az energiát - ekkor beszélünk kémiai védelemről. Az SPF (napvédő faktor) fogalma az 1960-as évek óta ismert, és a krém lekopása miatt a magasabb faktorszám nem jelent órákkal hosszabb hatást.

Megakadályozza a D-vitaminhoz jutást?

A kutatási eredmények ellentmondásosak, de a legnagyobb elemszámú mintával dolgozó értekezések alapján olyan kis mértékben csökken a D-vitamin termelés naptej használatakor, aminek nincs számottevő hatása a testre.

A permet kevésbé hatékony?

A napjainkban divatos spray állagú naptejek használata tilos nyílt láng mellett, mert gyúlékony. A szakértők szerint a megfelelően alkalmazott - tehát nem túl messziről, vagy túl kis mennyiségben fújt - permet ugyanolyan hatékony, mint a hagyományos kiszerelésű naptej. Egyenletes eloszlatása viszont egy kicsit nehézkesebb.

Még néhány tudnivaló

A naptejet 15 perccel a lakásból való kilépés előtt kell fölkenni, és az ajkakon is érdemes alkalmazni. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) olyan termékek használatát javasolja, amelyek az UVA és UVB sugarak ellen is védenek, s legalább 15 faktorosak. Aknéra hajlamos bőr esetén vízbázisú változatot tanácsolnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra