6 lépés - ha sokáig meg akarja őrizni fiatalságát

Lassan, szinte észrevétlenül, de elkerülhetetlenül változik meg a test működése. A sejtek szintjén zajló öregedési folyamatot megállítani ugyan nem lehet, de azért nagyon sokat tehet, hogy egészséges, erős és szép maradjon!

1. Változtasson a táplálkozásán!

A hagyományos evési szokásokhoz képest viszonylag sokat kell változtatnia, de az eredmény nem marad el! Szépen lassan olvadnak le a fölös kilók (havi egy-kettő), ezek ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag a klimaxszal, hanem főként az egészségtelen táplálkozással és a túl sok evéssel függnek össze. Az igaz, hogy az életkor előrehaladtával könnyebben meghízik, mint húszévesen, de az biztos, hogy sokat árt magának, ha a korára és körülményeire hivatkozva semmin sem változtat.

2. Sportoljon!

Nem feltétlenül a fogyás, hanem inkább a testi-lelki jó érzés érdekében. Ne szenvedésnek tekintse, hanem kikapcsolódásnak. Ne teljen el úgy nap, hogy nem tölt legalább egy-másfél órát testmozgással, akár több részletben is. Könnyű ezt teljesíteni, ha lemond az autózásról, vagy a párjával mindennap sétál, minden hétvégén kirándul, ez ráadásul nem kerül sokba, és jókat lehet közben beszélgetni. A séta azért is jó, mert közben rendezheti gondolatait, levezetheti fölös energiáit, és éppen olyan tempót választhat, ami illik a hangulatához. Ezt egészítse ki minden reggel vagy este 15-20 perc intenzív tornával, amely a problémás testrészeire összpontosít.

3. Kezdjen új dolgokba!

Válasszon valami olyat, amire régóta vágyott, vagy amiről azt gondolta, biztosan nem önnek való. Hátha tévedett! Ilyen lehet a jóga, egy sminktanfolyam, tanulhat új nyelvet, tökélyre fejlesztheti varrótudását. A lényeg, hogy olyasmibe kezdjen, ami örömet szerez, és hasznos, vagy azért, mert megnyugtat és erősít, vagy azért, mert segít abban, hogy csinosabb és divatosabb lehessen. Egyszerűen írja be az internetes keresőbe azt, ami érdekli, és böngésszen a találatok között!

4. Olvasson, nézz valami mást, mint amit szokott!

A régi rutinokkal egy idő után egyhelyben topogunk. Nézze meg, mit olvasnak a gyerekei, a kollégái, kérdezze meg őket, mit szeretnek és miért! Egészen biztos, hogy kellemes meglepetések fogják érni, és sok új impulzust kap. Egy jó könyv vagy film sokat segíthet abban, hogy kibillentse az egykedvű belenyugvásból vagy a depresszióból. Vagy olvassa kedvenc szerzőjét eredetiben!

5. Ápolja a kapcsolatait!

Legfőképpen persze a párjával! Lehet, hogy a mindennapos taposómalomban néha úgy tűnik, egyedül sokkal könnyebb lenne, de valójában nem jó egyedül. Nem elég az évtizedes rutinra hagyatkozni, keresse meg a problémák okát, és ne nyugodjon bele a változatlanságba. Ha ötlete sincs, merre lépjen, kezdje azzal, hogy minden héten kettesben csinálnak programot. Elmehetnek úszni, kávézni, moziba, színházba, koncertre, kirándulni. A barátokról, barátnőkről, kollégákról se feledkezzen el!

6. Törődjön magával!

Jár az extra adag kényeztetés önnek is. Öltözködjön csinosan, használjon jó minőségű kozmetikumokat. A mennyiség helyett minőség táplálkozási eleve a normális szintre csökkenti a hajhullást, a megfelelő termékek pedig minimalizálják a szervezetbe jutó káros anyagokat. Hetente két alkalommal szánjon öt-tíz percet alapos fejbőrmasszázsra, növényi hatóanyagokat tartalmazó készítménnyel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.