Készételek
A készételek ennyire egészségtelenek
A világ 12 országának több mint négyszázezer kényelmi élelmiszertermékét vizsgálta egy globális kutatás. Az eredmények szerint az Egyesült Királyságban készült előkészített, félkész és késztermékek tartalmazzák a legkevesebb cukrot, telített zsírt és sót, azonban még ezek sem nevezhetőek egyértelműen egészségesnek.
A legegészségtelenebb készételek
Bármennyire próbálunk is egészségesen táplálkozni, vannak napok, amikor időhiány vagy egyéb okok miatt valamilyen készétel után nyúlunk. Ez bárkivel megeshet, de ezek közül sem mindegy, hogy mit választunk. Szakértők szerint az alábbiakat érdemes mindenképpen elkerülni.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.