Egészségtelen Táplálkozás
Veszélyes kihívásokra veszik rá egymást a gyerekek
Nem telik el úgy nap, hogy ne bukkanna fel egy-egy újabb kihívás vagy hashtag a közösségi médiában, amely gyermekek és fiatalok millióit mozgósítja. Az egyik ilyen a Magyarországon is egyre népszerűbb #depressionmeal, amely kalória- és szénhidrátdús receptek megosztására ösztönöz, levertség vagy éppen depressziós hangulat esetére. Ez azonban számos veszélyt rejt magában – figyelmezteti a szülőket Dr. Farkas Kitti intenzív terápiás szakorvos.
Tényleg sok cukrot fogyasztunk?
Magyarországon három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott, amelynek oka a helytelen életmód, főként az egészségtelen táplálkozás. A túlzott cukorfogyasztás hozzájárulhat az elhízáshoz, illetve számos betegség kialakulásához, a statisztikák szerint azonban nem ez jelenti a legnagyobb gondot a magyar emberek táplálkozásában.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.