Így érték el Bécsben, hogy javuljon a levegőminőség

A légszennyezettségi mérések szerint a bécsi levegő tisztasága az utóbbi évek legjobb eredményeit hozta, ami főként az osztrák főváros környezetbarát intézkedéseinek köszönhető.

2024-ben két nagyobb szennyezési hullám is volt, amelynek következtében tavasszal és ősszel is jelentős mértékben megnőtt a város légszennyezettsége. A bécsi mérőállomásokon azonban mindössze hat napig voltak a levegő szennyezettségi értékei magasabbak az előírt határoknál, viszont a levegő minősége összességében továbbra is kiemelkedően jó maradt. Az osztrák jogszabályok szerint ugyanis évente legfeljebb 25 nap megengedett a szennyezettségi határérték túllépésére, így Bécs ismét sikeresen teljesített – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében Bécs Város Külképviseleti Irodája.

bécsi látkép
A bécsi levegőminőség sokat javult az elmúlt negyed évszázadban. Fotó: Getty Images

A sikertörténet további fontos eredménye a levegő egyik káros összetevője, a nitrogén-dioxid (NO2) szintjének jelentős csökkenése volt. A nitrogén-dioxid főként az autók és a tehergépkocsik kibocsátásából származó légnemű anyag, amelynek magas koncentrációja számos egészségügyi problémát okozhat. 2024-ben 16 különösen forgalmas bécsi útszakaszon mérték a veszélyes gáz szintjét. Ennek ellenére majdnem minden mérőállomáson a legalacsonyabb NO2-szintet regisztrálták a mérések történetében.

A bécsi levegő minősége az utóbbi 15 évben folyamatosan javuló tendenciát mutat, és a legfrissebb adatok is azt tükrözik, hogy a város mostanra már sokkal tisztább levegőt kínál, mint a 2000-es évek elején. „Bécs levegőjének minősége sokkal jobb, mint az ezredfordulón volt. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt 15 évben az uniós, szövetségi és helyi szintű intézkedések révén óriási eredményeket értünk el a légszennyezés ellenőrzésében. De a jövőre vonatkozó kilátások is nagyon kedvezőek. A város célja az, hogy 2040-re teljesen CO2-semlegessé váljon, ami nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelemben, hanem a levegő tisztaságának további javításában is nagy szerepet játszik” – hangsúlyozta Jürgen Czernohorszky, Bécs klímáért felelős városi tanácsnoka.

Globálisan több mint 2 évvel csökkenti a várható élettartamot a légszennyezettség egy korábbi kutatás szerint.

Bécsben számos további intézkedés is segíti a légszennyezés csökkentését. A kerékpárutak bővítése, az alacsony gázkibocsátású járművek támogatása, továbbá a lakóépületek felújítása, a környezetbarát építkezések, a távhő használatának bővítése mind-mind aktívan hozzájárul a friss és tiszta levegő fenntartásához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!