Sokszor szinte elérhetetlenül messzinek tűnik a kitűzött cél, mégis vannak olyan nők, akik tehetségüknek, szorgalmuknak és kitartásuknak köszönhetően olyasvalamit értek el, ami legtöbbünk számára elképzelhetetlen. Öt motiváló női sors következik.
Anyaság, nehezítve
Életünk talán legnagyobb próbatétele az anyává válás. Ezt az amúgy is kihívásokkal teli időszakot kész pokollá teheti a sokak által csak hisztiként emlegetett szülés utáni depresszió, ami valójában akár életet veszélyeztető állapotot is előidézhet. Ezzel kellett néhány évvel ezelőtt paralimpiai úszónknak is szembenéznie. Illés Fanni azért mesélt az akkor átéltekről a Nők Lapja hasábjain, hogy segítsen azokon a sorstársain, akik hasonlóan nehéz időszakon mennek keresztül. Fontos, hogy az érintettek ne szégyelljék az érzéseiket és kérjenek segítséget!
„Sokáig én is szégyent éreztem, mert mindenem megvolt, egészséges kisfiam született, jó életem volt, aranyat nyertem Tokióban, a párom mindenben támogatott, mégsem éreztem boldogságot. Utólag is nehéz szembesülni vele, hogy így éltem másfél évig, nem önmagam voltam, hanem az énem egy sötét változata” – idézi fel élete eddigi legnehezebb időszakát. Mint mondja, azzal, hogy nincs lába, soha nem kellett ennyit dolgoznia. „Én mindenben a lehetőséget keresem. Úgy gondolom, ha lenne lábam és úsznék, nem volnék olimpiai bajnok” – vallja Fanni, akit az zavar a legjobban, ha más nem úgy néz rá, ahogyan ő tekint saját magára. „Ez keménnyé tesz, de közben önismeretre is tanít.”
Tanulás, karrier, példamutatás
Manapság gyakorlatilag bármit megtehetünk nőként, ez azonban nem volt mindig így. Az 1900-as évek elejéig szóba se kerülhetett például, hogy nőként valaki orvosnak tanulhasson. Egészen az első magyar női orvos, Hugonnai Vilma elszánt és kitartó kiállásáig, amellyel megnyílt az út a női orvostanhallgatók előtt is. A Magyar Tudományos Akadémia beszámolója szerint Hugonnay Vilma tudomány iránti érdeklődése korán megmutatkozott, de nőként egyetemi tanulmányokra a korabeli Magyarországon nem volt lehetősége, ezért Zürichben végezte el az orvosi egyetemet. 1879-ben, diplomája megszerzése után hazatért, és majd két évtizeden át küzdött azért, hogy itthon praktizálhasson. Közben bábaképesítést szerzett, bábaként dolgozott, előadásokat tartott és többször kérvényezte diplomája honosításának engedélyezését, mindhiába.
Végül 17 évvel később, 1896-ban jelent meg az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében – ismételt kérelmére, vizsgák letétele után – a budapesti orvoskaron 1897 áprilisában orvossá avatták. Az első világháború kitörése után katonaorvosi képesítést is szerzett. Hivatalos praktizálásának megkezdését követően sem hagyott azonban fel a női egyenjogúságért vívott harccal, sokszor szállt vitába a nőket leértékelő megnyilatkozásokkal. Számos alkalommal szólalt fel a nők tanulási lehetőségeinek és felsőfokú képzésének érdekében is. Mire 74 éves korában elhunyt, állhatatos és kitartó munkájának köszönhetően már több száz női orvos praktizálhatott Magyarországon.
A „lámpás hölgy” nem kért a korabeli elvárásokból
Az 1800-as években, amikor a nők szerepe jórészt a háztartásra korlátozódott, az angol származású Florence Nightingale tizenhét évesen az Úr hangját vélte hallani, aki arra utasította, hogy életét szentelje mások szolgálatának. Ezt követően – az akkori a társadalmi elvárásokkal szembefordulva, családjának ellenszegülve – az ápolói munkát választotta hivatásként. Abban a korban ugyanis teljesen szokatlan volt, hogy egy nő nagyobb ambíciókat tápláljon, mint a házasság és az anyaság. A családja heves ellenállása és a társadalmi megvetés ellenére Krímbe utazott, ahol azzal szembesült, hogy a zsúfolt, büdös barakkokban a több ezer beteg közül soknak nem jutott ágy, ruha, gyógyszer, napi fél liter vizet kaptak ivásra és mosdásra, ráadásul mindenhol nyüzsögtek a patkányok és bolhák.
Nightingale jobb higiéniai viszonyokat teremtett, javított az élelmezésen, az adminisztráción, minden nap órákat töltött a barakkokban és még éjjel is körbejárt betegeit vigasztalni. Munkája révén a halálozási arány hónapok alatt 42-ről mindössze 2 százalékra csökkent. Hazatérve nemzeti hősként fogadták, ám a felajánlott kitüntetéseket visszautasította, újonnan jött hírnevét kihasználva inkább a kórházi viszonyok javításáért lobbizott. A "lámpás hölgy" név ragadt rá, lámpása pedig az ápolás jelképe lett. Halálának századik évfordulóján nyílt újra Londonban az emlékének szentelt múzeum.
Virginia Apgar tesztje milliók életét mentette meg
Virginia Apgar az orvostudomány férfiak uralta világában az első nő lett, aki teljes jogú professzori kinevezést kapott a Columbia Egyetemen. Bár szívsebészi karrierjét a diszkrimináció miatt nem folytathatta, mégsem adta fel: más területen, altatóorvosként kezdett dolgozni. Akkoriban, az 1950-es évek elején nagyon magas volt a csecsemőhalandóság az Egyesült Államokban. Mivel Apgar aneszteziológusként sok szülésnél volt jelen, megfigyelte, milyen okok vezethetnek tragédiákhoz. Arra jutott, hogy a szülést vezető orvosok bizonytalanok annak megítélésében, hogy van-e valami baj, amely azonnal beavatkozást igényel. Kitalált hát egy nagyon egyszerű és praktikus módszert, az Apgar-tesztet, amely az újszülöttek életfunkcióit méri percekkel a születés után.
A teszt, amit azóta is használnak, egy pontozós rendszer. Öt eleme a szívműködés, a bőrszín, a légzés, az izomtónus és a reflexek. Alacsonyabb Apgar-értéknél azonnali vizsgálatokra, légzéstámogatásra, inkubátorra van szükség. Végre összehasonlíthatóvá váltak a szülések és kiderült, milyen tényezők vezetnek leggyakrabban a kisbabák halálához. Az Apgar-pontszámrendszer megalkotásával a névadója milliók életét mentette meg világszerte.
Fizikai korlátok? Ledönthetők!
Bár sokak fejében még mindig szilárd alapokon nyugszik az „erősebbik nembe” vetett hit, számos történet bizonyítja, hogy a nők olykor fizikai erejükkel is képesek felülmúlni férfi társaikat. 1941-ben egy ír kislány, Dervla Murphy megkapta élete első biciklijét, feltekert egy közeli hegyre és elhatározta: egyszer elkarikáz vele egészen Indiáig. Kisgyermek korától beteg édesanyját kellett ápolnia, ám amikor elveszítette őt, teljesítette a fogadalmát, és 1963-ban eltekert a több mint 7000 kilométerre lévő Indiáig. Egy pisztollyal a zsebében átszelte Európát, rengeteg veszéllyel kellett szembenéznie, egyszer még a bordáit is eltörte, de betartotta a saját magának tett ígéretét.
Időközben született egy lánya is, akit – akkoriban szintén szokatlan módon – egyedül nevelt, és aki már ötéves korától vele utazott szerte a világban. Közös élményeikről Dervla több mint húsz könyvben számolt be olvasóinak, akik karosszékükben ülve élhették át a különös kalandokat keresztül-kasul Európán, Iránon, Afganisztánon, Pakisztánon és Indián. 2022-ben, 91 éves korában hunyt el az „ír kerékpározás első hölgyeként” emlegetett asszony, aki még élete utolsó éveiben is úton volt. Azt tartják róla, hogy szenvedélyesen rajongott a biciklizés mellett a politikáért, a természetvédelemért és a sörért. Legtöbben nem tudjuk betartani a saját magunknak tett – olykor lehetetlennek tűnő – ígéretünket, még ha képesek is lennénk rá. Vannak azonban kivételek. Számukra pedig nincs az a hatalmas szikla, amire akadályként tekintetének, ha eléjük görgetik.
