Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Új autót kaptak a pécsi koraszülöttmentők
Közel 44 millió forint értékű, új koraszülött-mentőautót vásárolt a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány – közölte szerdán a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ. Az alapítvány évente mintegy 700 koraszülött és újszülött mentését végzi a dél-dunántúli régióban.
Béres Csepp
Támogatói tartalomApák és fiúk: generációkon át öröklődő értékek a Béres családban
Egy olyan vállalat működtetése, amelynek a neve megegyezik tulajdonosainak családnevével, nagy felelősség. Hiszen a folyamatos megújulás mellett életben kell tartani az ősök értékeit, és megtanítani rájuk az utódokat, miközben a társadalom egészségének, jóllétének szolgálata a végső cél. A hiteles munkáról mesél nekünk dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke, és fia, Béres Marcell, a vállalat innovációs és portfóliómenedzsment-igazgatója.
Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és lecsengő jelleggel, helyenként előfordulhat havas eső, kisebb havazás, viszont délkeleten az eső lehet a jellemző. A déli óráktól az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.