Kellemetlen meglepetéseket okozhat a hosszú COVID

A koronavírus-fertőzés után fennmaradó tünetek több embert érinthetnek, és jobban elhúzódhatnak, mint gondoltuk.

A hosszú COVID, vagyis a koronavírus-fertőzés után huzamosabb ideig hátramaradó testi-lelki tünet vagy tünetegyüttes tíz amerikai felnőttből nagyjából hármat érint, ami meglehetősen rossz arány. Az amerikai népszámlálási hivatal jelentése szerint közel 36 millió egyesült államokbeli felnőtt küzd felgyógyulása után legalább 3 hónapig elhúzódó szimptómákkal - írja a WebMD az erről szóló jelentés adataira hivatkozva, ami a november 2-14. között gyűjtött válaszok alapján készült.

A hosszú COVID változatos testi és lelki tüneteket okozhat. Fotó: Getty Images

Sokakat érint, sokaknál elhúzódik

Ez az arány némileg kedvezőbb az egy hónappal korábbinál, akkor ugyanis a megkérdezett amerikai felnőttek körülbelül 30 százaléka nyilatkozta, hogy hosszú ideig szenvedett hátramaradó tünetektől. Ezek egyébként igen sokfélék lehetnek, és a szimptómák köre még mindig bővül.

Becslések szerint a COVID-19-en átesettek több mint egyharmadánál neurológiai szövődmények lépnek fel: ezek közé tartoznak a memóriazavarok, a koncentrációs problémák és az agyköd is, amelyek a fertőzés után 3 hónappal is fennállnak, vagy akár később is kialakulhatnak.

A koronavírus megjelenése óta számos vírusvariánst azonosítottak, az általuk okozott megbetegedés tünetei pedig sok esetben eltérnek egymástól. Hasonló változatosságot mutatnak hosszú COVID tünetei is, amelyek sokszor hónapokkal a fertőzést követően is fennmaradnak. Az agyköd, a szaglásvesztés és a fejfájás mellett nemrégiben újabb meglepő tünetet azonosítottak: az állóképesség jelentős romlását.

Egyes tanulmányok eredményei azt tükrözik, hogy a hosszú COVID-dal küzdők kétharmadának még hat hónap elteltével is lehetnek neurológiai tünetei - számol be róla a WebMD. A legfrissebb adatok szerint a hosszú COVID miatt – ami az érintettek egy részénél tartós fáradtságot, rossz közérzetet, gyengeséget és változatos fizikai, illetve lelki problémákat okoz – 2-4 millió ember vált időszakosan vagy tartósan munkaképtelenné az Egyesült Államokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.