Mutatjuk, hol nőtt leginkább a lopások száma

Az emelkedő infláció, illetve a megélhetési válság miatt Magyarországon is megnőtt a bolti lopások száma. A dohányboltokban csaknem másfélszeresére nőtt a lopások száma, a benzinkutakon azonban csak kisebb mértékben emelkedett az arányuk.

A világszerte komoly gondot jelentő infláció miatt Nyugat-Európában is megnőtt az élelmiszerlopások száma, így már egyes alapvető élelmiszerekre is biztonsági címkéket helyeznek. Már nemcsak az alkoholokra helyeznek a lopás elleni jelzőkből, de bizonyos húsfélékre, vajakra és sajtokra is tesznek belőle. A hvg.hu utánajárt annak, hogy itthon is ennyire rossz-e a helyzet?

Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatása szerint összesen 8396 esetben jelentettek lopást a hazai üzletekben az év első 10 hónapjában, ez 22,52 százalékos emelkedést jelent éves összehasonlításban. Sok tolvajlás történt a hiper- és a szupermarketekben, de az ötvenezer forintot meg nem haladó bolti lopásokat jellemzően kisboltokban, dohányboltokban, üzemanyag-töltőállomások shopjában követték el.

Egyre több élelmiszert lopnak a boltokból

Kisboltokból több mint 23 százalékkal többen, összesen 908 esetben, míg dohányboltokból több mint 45 százalékkal többen (89-szer) loptak a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel szemben a benzinkutak shopjaiban elkövetett lopások száma mindössze 2 százalékkal, 414-re emelkedett.

bolti lopás, válság
Magyarországon is megnőtt a bolti lopások száma. Fotó: Getty Images

A legtöbb lopást magasan Budapesten követték el, a fővárost a megyék közül Borsod-Abaúj-Zemplén megye (135), majd Pest (130) követi. A legkevesebb ilyen bűnelkövetést Vas megyében (16), valamint Komárom-Esztergom megyében (18) regisztrálták a hatóságok.

A hatóságok szerint szinte minden termékkategóriában megnőtt a lopások száma, kivéve a mobiltelefonokat és a kiegészítőket. Ételt 27 százalékkal többen, 994 esetben, szeszes italt ötödével többen, 1296-szor, míg egyéb élelmiszert 25 százalékkal többen, 5018-szor loptak. A leggyakrabban eltulajdonított termékek között előfordulnak a hús és húskészítmények (132), a tisztítószer (50), üdítőital (44), tej-, és tejtermék (42) is. Élelmiszer-alapanyagot 38-szor, míg kenyeret és péksüteményt 34-szer, kávét pedig 30 esetben loptak. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!