Influenza: 19 ezer új beteg egyetlen hét alatt

Rengeteg az influenzás, a súlyos betegség azonban megelőzhető. Ennek leghatékonyabb módja a védőoltás.


November 28. és december 4. között 232 800-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 19 600 ember esetében influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak. Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók harmada gyerek, minden tízedik pedig 60 éven felüli felnőtt volt.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumába 119 betegtől érkezett légúti minta. Közülük négy betegnél az influenza valamelyik vírusát, 20-nál koronavírust, egynél pedig a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutattak ki.

influenza, nátha, vakcina, oltás, légúti megbetegedés
Fontos a megelőzés! Fotó: Getty Images

Fontos a megelőzés

Mint arról már korábban beszámoltunk, az influenza elleni védekezés, a súlyos kórházi ellátást igénylő megbetegedések és az influenza okozta halálesetek megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás. Az oltás biztonságos, és segíthet elkerülni a kellemetlen tüneteket okozó, esetenként súlyos szövődményekkel járó betegséget.

Az influenza vírusa rendkívül változékony, időről időre módosul – emiatt az oltást évről évre meg kell ismételni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a hozzájuk beérkező jelentések alapján minden évben ajánlást dolgoz ki a vakcina összetételére.

Kik kapják ingyen a védőoltást?

Az állam idén a kockázati csoportba tartozók számára biztosítja térítésmentesen a vakcinát. Akik nem jogosultak térítésmentes védőoltásra, orvosi rendelvényre vásárolhatják meg az oltóanyagot a gyógyszertárakban.

A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak a 60 éven felüliek – egészségi állapotuktól függetlenül –, a krónikus légzőszervi, a szív- és érrendszeri-, illetve anyagcsere-betegséggel élők, a csökkent immunitású személyek, továbbá a várandós vagy a gyermekvállalást tervező nők. Ugyancsak javasolt a védőoltás az egészségügyi és a szociális intézményben dolgozóknak és a tartós ápolást-gondozást nyújtó intézmények ellátottjainak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.