Száznyolcvanmillió forintot nyert struktúraátalakításra három Csongrád megyei kórház

Szeged, 2007. június 20. (MTI) - Több mint 180 millió forintot nyert pályázat útján struktúraátalakításra a Csongrád Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő három egészségügyi intézmény - közölte a megyei közgyűlés elnöke szerdán Szegeden.

Magyar Anna sajtótájékoztatón elmondta: az egészségügyi minisztérium a reform következtében adódó átalakítás költségeinek egy részét fedezi ilyen módon.

A szentesi Bugyi István Kórház, amely kiemelt intézmény, 120 millió forintot vesz igénybe. Ebből komfortosabbá teszik a belgyógyászati osztályt, új helyre költöztetik a gyermekgyógyászati betegellátást, egy helyre pedig a fertőző részleget.

A struktúraátalakítás keretében megteremtik az ambuláns endoszkópos vizsgálatok lehetőségét, korszerűsítik a traumatológiai ellátást, illetve a fekvőbeteg-ellátást részben ambuláns kezelésre átirányítva igyekeznek ellátni azokat a feladatokat, amelyeket egyébként nem tudnának - ismertette.

Tájékoztatása szerint a makói Diósszilágyi Sámuel Kórház 45,4 millió forint támogatáshoz jut, amelyből felújítják és átalakítják a krónikus és a rehabilitációs részlegeket.

A deszki Mellkasi Betegségek Szakkórháza 15,4 millió forintot nyert az egészségügyi átalakítással összefüggő struktúramódosításra; az összeget eszközök beszerzésére, illetve a krónikus ellátás műszerezettségének és biztonságának javítására fordítják - tudatta.

Az önkormányzat már aláírta a támogatási szerződést a megyei egészségbiztosítási pénztárnál, amelyben garanciát is vállalt a pályázati célok megvalósítására - tette hozzá az elnök.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett alapvetően napos idő lesz. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.