Meghiúsul a pécsi integráció (?)

Az ígéretek elszálltak, az adósság nő, a megyei közgyűlésnek mielőbb cselekednie kell, ha nem akarja, hogy saját kórháza dőljön rá.

Bíztunk az egészségügyi kormányzat ígéreteiben, külön társulást hoztunk létre, türelmesen vártunk azokra a pályázatokra, amelyek lehetővé tennék végre a megye, a város és az egyetem intézményeinek integrációját. Miután azonban megismertük az úgynevezett elő pályázatokat, kiderült: azokban már szó sincs az integráció támogatásáról, sem arról a forrásról, amelyre még Molnár Lajos miniszter személyesen tett ígéretet a megyei közgyűlés elnökének. A tendereken ugyanis - az előzetes koncepcióval ellentétben - nem indulhat sem a megyei kórház, sem Pécs városa - nyilatkozta a Weborvosnak Horváth Zoltán , a Baranya megyei önkormányzat egészségügyért felelős alelnöke. Becsaptak bennünket, holott továbbra is állítjuk: a végleges megoldást, a biztonságos betegellátás garanciáját csakis az intézményi egyesítés jelenthetné.

Az alelnök szerint így nincs tovább mire várni, hiszen a megyei kórház jelenlegi adósságállománya elérte a 1,5 milliárd forintot, annak ellenére, hogy az intézmény már részesült egy egyszeri alkalomra szóló 250 millió forintos önkormányzati gyorssegélyben.

Mielőtt a saját kórháza maga alá temetné a megyét, június 25-én felhatalmazást kérünk a közgyűléstől - tette hozzá az alelnök - a mielőbbi átalakítás megkezdésére, amiben már telephely értékesítés is szerepel. A tervezett eladás egyelőre a Tüdőszanatórium épületét érinti, melynek bevételéből átcsoportosítanánk pénzt a még meglévő intézmények adósságának csökkentésére - vázolta a héten meghozandó döntés lényegét Horváth Zoltán.

Kérdésünkre, az egyetem tud-e segíteni az általa megpályázható milliárdokból, Horváth elmondta: erre azért nincs lehetőség, mivel az ily módon megszerezhető összegg még az intézmény saját szerkeszetátalakítására sem elegendő. Az egyetem alaposan megkurtított ígénye 24 milliárd forintról szólt, ám ehelyett jó, ha 13 milliárdot kap. Ráadásul ennek egy részén vélhetően közösködnie kell a várossal, hiszen az önkormányzat által felépítésendő új kertvárosi rendelőintézet egyetemi telephelyen létesülne.

Az ingatlan eladáson túl a megye szeretné az időközben 55 ágyra csökkentett gyermek fekvőbeteg ellátást átadni az egyetemi klinikának, mivel az eredetileg háromszor ennyi ággyal működő megyei gyermekkórház fenntartásának költségei a kapacitás megkurtítása ellenére is megmaradt, a hiány pedig folyamatosan nő. Az adott kondíciók mellett tehát halvány remény sincs a gyermekkórház gazdasági egyensúlyának megteremtésére. A tervezett intézkedések között szerepel az is, hogy a krónikus ágyak egy részén a megyei kórház szüneteltetné az ellátást.

Horváth Zoltántól azt is megtudtuk, hogy a fenti problémák mellett a kistérségek - így például a nyolc települést magába foglaló garéi kistérség - folyamatosan jelzik: változatlanul a megyei kórházhoz küldenék betegeiket.

Lapunk információja szerint Pécs polgármestere valószínűleg e héten egyeztet a meghiúsult integrációs terv miatt kialakult új helyzetről a szakminiszterrel. Tasnádi Péter is úgy véli: ha másképp nem megy, önerőből kell végrehajtani az egyesítést.

2007-06-18 10:54

Forrás: Weborvos Erdei Éva

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett alapvetően napos idő lesz. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.