Koronavírus: ezért veszélyes a túlsúllyal küzdőkre

Miért súlyosabb a koronavírus okozta COVID-19 a túlsúlyos embereknél? Szakértők adtak választ a legfontosabb kérdésekre.

A világ számos országában, így Magyarországon is a koronavírus-járvány második hullámával küzdenek az egészségügyben dolgozók. A hazai és nemzetközi tapasztalatok is azt mutattják, hogy a COVID-19 súlyosságát alapvetően az életkor, illetve a meglévő alapbetegségek határozzák meg. Ma már azonban jól látszik az is, hogy a túlsúllyal küzdő emberek gyógyulási esélyei szintúgy sokkal rosszabbak. Hogy miért, arról a téma két magyar kutatója beszélt a sajtónak egy videokonferencián.

COVID-19: ezzel számoljon, aki túlsúlyos Az életkor után a túlsúly a második legjelentősebb kockázati tényező a COVID-19 megbetegedésben. Mutatjuk, miért betegszenek meg súlyosabban az elhízottak, mi megy végbe a szervezetükben, mennyi az esélyük a felépülésre, és hogyan mérsékelhetik a kockázatát annak, hogy a koronavírus okozta betegség súlyos vagy végzetes kimenetelű legyen. Kattintson a részletekért!

Az első hullám tapasztalatai szerint a túlsúllyal küzdő emberekre több okból is jóval nagyobb veszélyt jelent a koronavírus - hangsúlyozta Dr. Bedros J. Róbert professzor, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) elnöke, az Országos Obezitológiai Centrum vezetője. A professzor Dr. Simonyi Gáborral, az Anyagcsere Központ vezetőjével a járvány tavaszi hullámának idején kezdte el összegyűjteni azokat a kutatási adatokat, amelyek a COVID-19 és az elhízás kapcsolatát vizsgálták.

"A nemzetközi adatokat is megvizsgálva azt láttuk, hogy a 60 év alatti elhízott betegek kétszeres eséllyel kerültek intenzív osztályra. Az amerikai adatok szerint minden második elhízott koronavírusos beteg kórházi kezelésre szorult, nagyjából ugyanilyen arányt jegyeztek fel az európai kórházakban is" - mondta el a professzor. Míg az európai országok adatai szerint tavasszal még jól láthatóan az idősek között volt legsúlyosabb a betegség, az USA-ban már akkor is rengeteg fiatal került lélegeztetőgépre. Mivel lakosságarányosan ebben az országban az egyik legnagyobb az elhízottak aránya, gyorsan felfedezték a kapcsolatot a plusz kilók és a súlyos állapotot előidéző COVID-19 között.

Miért veszélyesebb a koronavírus a túlsúllyal küzdőkre?

Nemzetközi adatok szerint az elhízott betegek lényegesen nagyobb arányban kerültek lélegeztetőgépre - vette át a szót Dr. Simonyi Gábor. Egy tavaly készült, francia vizsgálatot is idézett, mely szerint a koronavírus-járvány kitörését követően a túlsúlyosok aránya jelentősen megnövekedett az intenzív osztályokon. Az intenzív ápolást igénylő betegek 90 százaléka 35 feletti testtömeg-indexű ( BMI ) volt. Ugyanerre a következtetésre jutott egy másik, Angliában készült kutatás is, mely szerint az intenzív osztályokon kezelt betegek 44 százaléka volt túlsúlyos, illetve 34 százalék elhízott.

Nagyobb veszélyt jelent a járvány a túlsúllyal küzdőkre. Fotó: Getty Images
Nagyobb veszélyt jelent a járvány a túlsúllyal küzdőkre. Fotó: Getty Images

Ez a szakember szerint több okra is visszavezethető. A túlsúlyos emberek nagyobb arányban szenvedhetnek olyan társbetegségektől, amelyek miatt súlyosabbá válhat a COVID-19. Az érintettek lélegeztetése a testsúlyuk miatt egyébként is nehézkesebb. Az elhízás miatt ugyanis a tüdő ventillációs képessége lecsökken, hiszen a rekesz magasabban áll, illetve a fokozottabb hasűri nyomás is akadályozza a fiziológiás légzésmunkát.

A nagyobb hasi zsírral rendelkező emberek szervezetében a gyulladások előfordulása szintén gyakoribb. Ehhez hasonló eredményeket találtak a 2009-es H1N1 influenzajárvány során, ahol Kaliforniában az influenza miatt kórházban kezelt 20 év felettiek több mint fele (51 százalék) elhízott volt, miközben a hospitalizált betegek közötti részarányuk mintegy kétszerese volt az átlag populációval összevetve.

Ezért fontos a megelőzés

A szakemberek hangsúlyozták: az elhízottak COVID-19-betegségének nincs specifikus kezelési irányelve, ezért az általános kereteken belül kell ezt elvégezni. A legfontosabb az elhízottaknál is a megelőzés, számítani kell a súlyosabb kimenetelre, mivel a különböző szövődmények kockázata is magasabb COVID-19 esetén. Nekik különösen fontos betartani az aktuális távolságtartási és higiénés szabályokat. A pandémia idején fokozottan ügyelni kell az elhízott beteg érrendszeri és anyagcsere-állapotára, minden paraméterét optimalizálni kell az irányelvek szerinti célértékekre. COVID-19-betegség tünetei esetén az elhízottaknál - de főleg súlyos elhízásban - fokozott figyelmet kell fordítani a szív- és a tüdő állapotára, cukorbetegség esetén az inzulinigény növekedését kompenzálni kell.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!