Ezek voltak 2023 legnépszerűbb egészségügyi cikkei

Eseménydús év áll mögöttünk, amit a többi között a témák rendkívül színes változatossága is hűen tükröz alábbi gyűjtésünkben. Azokat a cikkeinket szedtük ugyanis csokorba, amelyekre hónapról hónapra a legtöbben voltak kíváncsiak olvasóink.

Január: A D-vitamin legyőzte a koronavírust

Nem sokon múlt, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a 2023-as esztendő is a COVID-19 jegyében kezdődjön. A bejelentést, mely szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új ajánlást tett közzé a koronavírus-fertőzés esetén alkalmazandó házi karanténról, nagyon sokan olvasták. Olyannyira, hogy a hírt csupán egyetlen másik cikkünk tudta megelőzni az olvasottsági listán. Ebben egy friss tudományos eredményről számoltunk be: amerikai kutatók felfedezték, hogy a D-vitamin az agy szövetében is jelen van, megfelelő szintje pedig fontos lehet a kognitív funkció megőrzése, illetve a demencia megelőzése szempontjából.

Február: A leghatékonyabb védelem a COVID-19 ellen

Februárban viszont már egy koronavírussal kapcsolatos tanulmány került a figyelem középpontjába. A WHO és a kanadai Calgary Egyetem szakemberei arra keresték a választ, hogy mi nyújthatja a leghatékonyabb védelmet a súlyos lefolyású COVID-19-cel szemben. Több ezer korábbi vizsgálat eredményeit tekintették át, elemzésükből pedig kirajzolódott, hogy noha a védőoltások szerepe vitathatatlan, mégsem önmagukban ezek kínálják a legerősebb védelmet, hanem az úgynevezett hibrid immunitás.

Beoltanak egy nőt az eredeti vírustörzsre, továbbá az omikron BA1 variánsa ellen kifejlesztett új Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyaggal - negyedik, megerősítő oltásként - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton 2022. október 28-án
Fotó: MTI/Vajda János

Március: Alvásigény az életkor tükrében

Talán a tavaszi fáradtság is segítette, mindenesetre márciusban egy alvásról szóló anyagunkat olvasták a legtöbben. A később az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI) összevont Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Facebook-posztja alapján írtunk arról, hogy a kor előrehaladtával miként változik az ember alvásigénye. Egy egy év alatti csecsemő például még a nap nagyobb részét átalussza, míg 65 év felett gyakran csupán 6 óra alvásidő is elegendő lehet a szervezet számára, hogy kellően regenerálódni tudjon. Ez azért is fontos, mert az alváshiány komoly egészségügyi problémák melegágyává válhat.

Április: Sokan felháborodtak a mentőkön

A köztudatban szeszélyes, bolondos hónapként él az április. Így akár ennek is be lehetett volna tudni a tények ismerete nélkül, hogy egy idős férfihez riasztott mentőautó végül csupán lassított, ezután pedig hirtelen gázt adva tovább is állt a fővárosban. Olvasóinkat valószínűleg éppúgy meghökkentette a váratlan fordulat, ahogyan a helyszínen tartózkodók is elsőre meglepődtek, majd felháborodtak az érthetetlennek tűnő eseménysorokon. Utólag persze tisztázódott a helyzet, és kiderült, hogy a mentőknek jó okuk volt arra, hogy nem álltak meg az egy esés után a karján megsérült idős férfinél.

Fotó: OMSZ

Május: Változások a háziorvosnál

Májusban Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár arról nyilatkozott egy interjúban, hogy bővítenék a háziorvosok és a háziorvosi rendelőkben dolgozó diplomás szakdolgozók szerepkörét. Utóbbiakra – brit mintát követve – egészségügyi szűrések elvégzését, illetve beutalók, receptek felírását is rábíznák. Takács akkor azt mondta, szeretnék megszüntetni az „egy orvos, egy asszisztens” praxisgyakorlatot, helyette a rendelőkben több szakdolgozó foglalkozhatna a betegekkel.

Június: Így zajlanak a boncmester mindennapjai

„Nekem a halott egy munkadarab. Nem nézhetek rá úgy, mint egy emberre” – a nyár elején több százezren voltak kíváncsiak a Kovács Lajossal, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház boncmesterével készült interjúnkra. A többi között mesélt arról, mit gondol a közvélemény a szakmájáról, hogyan lehet lelkileg feldolgozni a holttestekkel történő munkát, vagy hogy milyen ruhába öltöztetik a halottakat temetés, hamvasztás előtt.

Július: Megszorítások a laborvizsgálatoknál

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hívta fel a figyelmet július közepén egy hivataloslevél alapján arra, hogy az állam takarékossági célból korlátozásokat vezet be a háziorvosok által kérhető laborvizsgálatok terén. A változások értelmében a háziorvosok immár legfeljebb 15 laborparamétert kérhetnek egy-egy alkalommal pácienseik részére, valamint csak úgy kérhetnek sürgős laborkéréseket, ha ennek okát részletesen meg is indokolják. Kunetz szerint a döntés hátterében egyértelműen pénzügyi okok álltak, mert az infláció közepette a laborszolgáltatások költségei is megugrottak.

Augusztus: Egy tampon miatt vesztette el a lábait

A nyár végéhez közeledve nagyon sokan voltak kíváncsiak a kaliforniai Lauren Wasser történetére, aki annak ellenére is hatalmas karriert futott be modellként, hogy egy súlyos fertőzés következtében mindkét lábát amputálni kellett. Noha rendeltetésszerűen használta, egy tampon miatt támadta meg a szervezetét egy veszélyes toxinokat termelő baktérium, a Staphylococcus aureus. A fertőzés nyomán úgynevezett toxikus sokk szindróma lépett fel: veseelégtelenség és két szívroham is kialakult nála, majd mindkét lába elüszkösödött. Ma ő az aranylábú lány a divatszakmában.

Lauren Wasser
Lauren Wasser egy novemberi díjátadó ünnepségen. Fotó: Getty Images

Szeptember: Hőhullámok jelezték a súlyos betegséget

Szeptemberben egy 58 éves nő tanulságos esete bizonyult a legnépszerűbb témának. Barbara Geraghty-Whitehead 2020 tavaszán kezdte úgy érezni, hogy valami baj lehet az egészségével. Szédült és hőhullámok gyötörték, de egészen 2022 őszéig nem fordult orvoshoz – akkor is makacs fülgyulladása bírta rá, hogy segítséget kérjen. A rutin vérvizsgálat aztán aggasztó eltéréseket mutatott ki, nem sokkal később pedig kiderült, hogy a kétgyermekes anyának leukémiája van. „Az embereknek ismerniük kell a jeleket, hogy időben diagnosztizálhassák őket” – hangsúlyozta a történtek kapcsán Barbara.

Október: Kiderült, kiknek a holttestét találták meg

Egészen döbbenetes részletekre derült fény október 9-én az egy hónappal korábban a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Patológiai Osztályán talált két ismeretlen holttestről. Az Országos Rendőr-főkapitányság jelentette be, hogy sikerült beazonosítani a két halott személyazonosságát. Egyikük az országos nyilvántartásban még élő személyként szerepelt, dacára annak, hogy 2006-ban hunyt el, azóta pedig senki sem kereste, illetve senki sem gondoskodott az eltemetéséről. A másik holttest egy külföldi állampolgáré volt, aki idén augusztusban halt meg egy közúti balesetben Magyarországon. A patológiai osztályon lefolytatott belső kórházi vizsgálat számos további működésbeli problémát talált.

November: Ételek a jó koleszterinszintért

A novemberi toplista tetején egy egészségmegőrzéssel kapcsolatos témát találunk. Mint azt megírtuk, szív- és érrendszerünk egészséges működése érdekében fontos figyelmet fordítani a koleszterin normál szinten tartására. Ebben pedig egyebek mellett táplálkozásunk is sokat nyom a latba. Ha kíváncsi vagy, mely ételek segíthetnek a mindennapokban csökkenteni a koleszterinszinted, most újból elolvashatod a cikket ide kattintva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.