A hosszú COVID újabb komoly szövődménye

A COVID-19 okozta megbetegedéssel kórházba kerülők - de még az enyhébb tünetekkel küzdők is - ki vannak téve a vesekárosodás kockázatának. Nem is akármilyen mértékben - derül ki egy új kutatásból.

Egy több mint 1,7 millió páciens adatait vizsgáló amerikai tanulmány rávilágított, hogy a koronavírus-fertőzés után hátramaradó tünetek és az elhúzódó egészségügyi hatások még annál is változatosabbak lehetnek, mint ahogy azt az eddigi adatok alapján a kutatók gondolták. A Journal of the American Society of Nephrology című folyóiratban publikált eredmények arra utalnak, hogy hónapokkal a fertőzés lefolyása után egyes betegeknél igencsak megnőtt a vesekárosodás kockázata. A vizsgálatba bevont emberek közül 89 216-nél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést 2020 márciusa és 2021 márciusa között. A tanulmányban - amelyről a WebMD is beszámolt - a többi között arra keresték a választ a kutatók, hogy mekkora volt a kockázata annak, hogy 30 nappal a fertőzés kimutatása után az érintetteknél veseproblémák alakuljanak ki.

COVID-19 veseproblémák
A koronavírus bizonyos esetekben a veséket sem kíméli. Fotó: Getty Images

A kutatók a károsodásnak több típusát és fokozatát észlelték a csökkent vesefunkciótól az előrehaladott veseelégtelenségig . Az adatok alapján azoknál volt a legnagyobb a hosszú távú vesekárosodás kockázata, akik a koronavírus-fertőzés miatt intenzív terápiás ellátásra szorultak, vagy akiknél a kórházi tartózkodás során akut vesekárosodás alakult ki. Ám akiknél a kórházi kezelés ideje alatt nem lépett fel veseprobléma, sem feltétlenül úszták meg a vesekárosodást - vázolta a helyzetet F. Perry Wilson vesespecialista, a New Haven-i Yale School of Medicine docense, aki nem vett részt a vizsgálatban. Utóbbiaknál körülbelül kétszer-ötször nagyobb valószínűséggel alakult ki valamilyen fokú veseműködési zavar vagy betegség, ellentétben azokkal a résztvevőkkel, akik nem estek át koronavírus-fertőzésen - magyarázta Wilson.

Véleménye szerint további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy kiderüljön a pontos összefüggés a veseproblémák mértéke és a koronavírus-fertőzés között. A tanulmány azonban minden kétséget kizáróan megállapította, hogy még az otthon lábadozó COVID-os betegek körében is megnövekedett a veseproblémák kockázata.

Sok esetben felismerhető testi tünetek nélkül alakul ki komoly vesebetegség, a panaszok jelentkezésekor pedig már olyan előrehaladott lehet a károsodás, hogy csak mesterséges vesepótló kezelés vagy szervátültetés révén tudnak segíteni az érintetteken. Szakemberek szerint éppen ezért mindenképpen hasznos, ha évente legalább egyszer ellenőriztetjük a veseműködésünket néhány alapvető laborvizsgálat segítségével.

Miről van szó pontosan?

A koronavírusos betegeknél nagyobb valószínűséggel csökkent jelentős mértékben a vese glomeruláris szűrési rátája (GFR). (Ez azt mutatja, hogy a vesék milyen hatékonysággal szűrik ki a hulladékot a vérből.) Kiderült, hogy a betegek alig több mint 5 százalékánál a GFR 30 százalékot vagy azt meghaladó mértékben csökkent. Mivel a felnőtteknél - természetes módon - évente körülbelül egy százalékkal romlik a vesefunkció, a GFR 30 százalékos csökkenése Wilson szerint olyan, mintha 30 évnyi veseműködés "esne ki".

A tanulmány szerzői az akut vesekárosodás kockázatát is vizsgálták: ilyenkor a szervek hirtelen elvesztik funkciójukat, ami olyan tünetekkel járhat, mint a lábduzzadás, a fáradtság vagy a légzési nehézségek. Az eredmények alapján megállapították, hogy a COVID-os betegeknél közel kétszer nagyobb valószínűséggel alakult ki akut vesekárosodás , melynek mértéke állapotuk súlyosságától függően változott.

Maradandó károsodásra lehet-e számítani?

A kutatás vezetője, Ziyad Al-Aly, a St. Louis-i Washington Egyetem munkatársa szerint még nem lehet tudni, hogy a koronavírus-fertőzésen átesetteknél kialakuló veseproblémák hosszú távú, tartós hatásokkal járnak-e. Véleménye szerint az az egyik legfontosabb kérdés, hogy a glomeruláris szűrési ráta csökkenése egyes betegeknél kiegyenlítődik-e. Ami az akut vesekárosodást illeti, az emberek maradandó károsodás nélkül felépülhetnek belőle - véli F. Perry Wilson, hozzátéve, hogy amennyiben a GFR csökkenése akut vesekárosodással függ össze, akkor az vissza is állhat.

Ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy a tanulmányba bevont betegek igen kis részénél végstádiumú veseelégtelenség alakult ki. Erre az intenzív osztályon fekvő betegeknek esetében mutatkozott a legnagyobb esély: ezer érintett közül egy év alatt körülbelül 21-nél diagnosztizálták ezt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!