Így jelzi a tested, hogy több magnéziumra van szüksége

A magnézium is egyike az emberi szervezetnek nélkülözhetetlen ásványi anyagoknak. Hiánya nem feltétlenül okoz látványos tüneteket, de van néhány jel, amely magnéziumhiányról árulkodhat.

Tudtad, hogy a magnézium több száz biokémiai folyamatban vesz részt a szervezetben? Szükséges például az idegek, az izmok, valamint a szív és az érrendszer megfelelő működéséhez, de a csontok felépítésében, illetve a fehérje-, zsír- és szénhidrát-anyagcserében is fontos szerepet játszik.

Magnéziumhiány tünetei

Ahogy a Well&fit cikkében is olvasható, a tartósan alacsony magnéziumbevitel számos kellemetlen következménnyel járhat. „A hiány nem mindig okoz látványos tüneteket, a szervezet azonban gyakran már korán küld figyelmeztető jeleket” – fogalmaztak. Cikkük nyomán összegyűjtöttük, a leggyakrabban milyen tünetek jelentkeznek magnéziumhiány esetén.

További hasznos információk

Ha kíváncsi vagy arra is, hogy kiknél alakulhat ki gyakrabban magnéziumhiány, mely ételek számítanak a legjobb magnéziumforrásnak, illetve mikor érdemes orvoshoz fordulni a hiánybetegségre utaló tünetekkel, akkor olvasd el a teljes cikket a Well&fit oldalán!

Mennyi magnézium kell naponta?

A magnéziumigény az életkortól függ. Az alábbi táblázatban megnézheted, melyik korosztálynak mennyi magnézium bevitele ajánlott naponta.

Napi ajánlott magnéziumbevitel életkoronként

Életkor Napi ajánlott bevitel nőknek Napi ajánlott bevitel férfiaknak
6 hónapos korig 50 milligramm 50 milligramm
7-12 hónap 70 milligramm 70 milligramm
1-3 év 150 milligramm 150 milligramm
4-6 év 200 milligramm 200 milligramm
7-10 év 250 milligramm 250 milligramm
11-14 év 350 milligramm 350 milligramm
15-18 év 350 milligramm 350 milligramm
19-30 év 300 milligramm 350 milligramm
31-60 év 300 milligramm 350 milligramm
60 év felett 300 milligramm 350 milligramm

Napi ajánlott magnéziumbevitel életkoronként. Forrás: házipatika.com

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy egyes állapotok és élethelyzetek megnövelhetik a magnéziumszükségletet. A várandós és szoptató nőknek, illetve a nehéz fizikai munkát végzőknek például napi 450 milligramm magnéziumra van szükségük. Ezeken kívül a sok stressz és a rendszeres alkoholfogyasztás 500 milligrammra, a dohányzás pedig 400 milligrammra növeli meg a napi igényt.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!