Őszi immunerősítés: kezdjünk el készülni a télre!

A hideg, nyirkos idővel a meghűléses betegségek időszaka is beköszönt. Szerencsére most még bőven akad friss termés a piacokon, melyekkel érdemes feltölteni vitaminraktárainkat, ha a hűvös időben is szeretnénk egészségesek maradni.

A nyárhoz hasonlóan ősszel is zöldségek és gyümölcsök gazdag választékát kínálják a termelők, melyek a hazai étkezési hagyományokat éppúgy kiszolgálják, mint a különböző diétát követők igényeit. Szervezetünket bőségesen feltölthetjük a szükséges vitaminok és ásványi anyagok összességével, melyek jó szolgálatot tesznek a szűkülő, téli kínálat idejére is.

Mindehhez annyi a feladatunk, hogy látogassunk el egy piacra, rendszeresen szerezzünk be újabb és újabb alapanyagokat, majd készítsünk kísérletező kedvvel változatos fogásokat! Bátrabban elővehetünk tarsolyunkból egyedi ötleteket emésztésünk könnyítésére, felesleges kilóktól való megszabadulásra, bőrszépítésre és egyéb célokra. Nézzük, miből válogathatunk!

Lédús gyümölcsök

A gyümölcsök, magas rosttartalmukkal javítják az emésztőrendszer működését, megkötik a káros bomlástermékeket és csökkentik az éhségérzetet. Magas antioxidáns vegyületeiknek és vitaminjaiknak kiváló immunerősítő hatásuk köszönhető, míg ásványi anyagaik révén a szervezet sav-bázis egyensúlyát tartják fenn, és résztvevői bizonyos anyagcsere-folyamatoknak. A bennük lévő szénhidrátok gyorsan felszívódnak, jól hasznosulnak, ezért hirtelen megterhelésnél előnyös lehet a fogyasztásuk. Más cukorforrásokkal ellentétben nem okoznak szomjúságérzetet. Magas folyadéktartalmuk lassabban szívódik fel, mint a víz, így kisebb terhet ró a vesékre.

A lédús gyümölcsök folyadéktartalma 75-90% között mozog. Érett példányaik enzimtartalma jelentős, lipid- és fehérjetartalmuk nem számottevő. Szénhidrátjaik mennyisége fajtánként eltérő, 2-24% között változik. Szinte mindegyikről elmondható, hogy fontos rostforrások. Vitaminok közül a C-vitamin és a karotin hordozásban jeleskednek, míg az ásványianyag-tartalomra elsősorban a kálium, a kalcium, a magnézium, a vas és a foszfor jellemző. A lédús gyümölcsök közül ősszel elérhető az alma, a körte, a szilva, a szőlő, a szeder és az áfonya.

A nyárhoz hasonlóan ősszel is zöldségek és gyümölcsök gazdag választékát kínálják a termelők

Sokszínű, változatos zöldségek

A zöldségfélék azon növényi részek – termés, virág, hajtás, szár, levél, gumó, gyökér, mag –, melyek nyersen vagy konyhatechnikai feldolgozást követően emberi fogyasztásra alkalmasak. Élettani hatásuk a gyümölcsökéhez hasonló. Bővelkednek vitaminokban, ásványi anyagokban, antioxidáns vegyületekben, enzimekben, rostban. Alacsony kalóriatartalmukkal a fogyni kívánók étrendjének bázisát képezik. Íz- és illatanyagaik támogatják az egészséges emésztőrendszer munkáját.

Ősszel is elérhető a kabakosok közül a tök, a cukkini, a sütőtök , a csucsorfélék közül paradicsom és a paprika, a káposztafélék közül a fejes káposzta, a vöröskáposzta, a kelkáposzta, a karfiol és a brokkoli. A kínálat viszont ennél is sokkal bővebb, hisz ilyenkor teremnek a gyökérzöldségek, a hagymafélék és a hüvelyesek is.

Sokféleségük nemcsak külsejük alapján igaz, de összetételük és élettani hatásuk is szerteágazó. Íz- és zamatanyag szempontjából a gyökérzöldségek és a hagymafélék állnak az élen. A kabakosok könnyű rostozatuk, alacsony kalória- és magas folyadéktartalmuk miatt gyógydiétákba illeszthetők. A káposztafélék az indol- és izotiocianát-tartalmuknak, míg az élénk színű csucsorfélék a likopin -, kapszantin- és karotintartalmuknak köszönhetően fontos alkotóik a daganatellenes diétának. Szinte az összesre jellemző a magas C-, B1-, B2-vitamin-, niacin-, folsav-, karotin-, kálium-, kalcium-, foszfor- és magnéziumtartalom.

Olvassa el sorozatunk további cikkeit is!

  • Mennyi vitamint szedjünk?
  • Árulkodó jelek: vírusos vagy bakteriális a fertőzés?
  • A tél vitaminja: minden, amit tudni kell a C-vitaminról
  • Miért olyan fontos szervezetünknek a C-vitamin?
  • Hatással van-e a C-vitamin a vérnyomásra?
  • Ne "tömjük" magunkat C-vitaminnal! A minőség fontosabb! (x)
  • ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
    Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
    citromos víz
    Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
    D-vitamin
    Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
    Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Hidegfront
    Maximum: +29 °C
    Minimum: +17 °C

    Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
    kvíz
    „Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.