Ez a gyakori betegség a nyelőcsőrák kialakulásával is összefüggésben áll: sok magyart érint

Egyes becslések alapján Magyarországon minden második ember küzd rendszeresen vagy rendszertelenül gyomorégéssel. Mutatjuk, miért baj, ha nem vesszük eléggé komolyan ezt a problémát!

A gyakori gyomorégés és a savas felböfögés már önmagában is nagyon kellemetlen lehet, megfelelő kezelés nélkül viszont a reflux súlyos szövődményekbe is torkollhat.

A kezeletlen reflux egyik legsúlyosabb következménye

A kezeletlenül hagyott reflux legtöbbször nyelőcsőgyulladáshoz vezet, hosszabb távon pedig akér heges nyelőcsőszűkület is kialakulhat. A sav miatti felmaródások miatt akár erőteljes vérzés, illetve nyelőcsőfali perforáció is felléphet. A hosszú évekig fennálló reflux Barrett-szindrómát is okozhat, amely 30-40 százalékos eséllyel később rosszindulatú daganattá is fajulhat.

Bizonyított, hogy összefüggés van a nyelőcsőrák előfordulásának kockázata, valamint a gyomorégés gyakorisága és súlyossága között. Egy tanulmány szerint például a reflux 20 évnél további fennállása akár a 16-szorosára, a súlyos gyomorégés pedig a 20-szorosára is növelheti a rák kockázatát.

A nem kezelt reflux egyéb súlyos szövődményei

A kezeletlen – vagy nem megfelelően kezelt – reflux egyébként nem kizárólag a nyelőcsőben okozhat kellemetlen szövődményeket. Mutatjuk, milyen, úgynevezett nyelőcsövön kívüli panaszokhoz vezethet még a gyakori gyomorsav-visszaáramlás. A részleteket tartalmazó galériánk megnyitásához kattints az alábbi képre!

Forrásunk volt: 1, 2.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!