Tényleg rákot okozhatnak a forró italok? – Íme a gasztroenterológus tanácsai

A téli időszakban szívesen fogyasztunk teát, kávét, forralt bort, vagy éppen egy bögre forró csokoládét. Érdemes azonban óvatosnak lenni, mert a túl magas hőmérséklet akár rákkockázatot is hordozhat magában.

„A forró italok bizony lehetnek túl forróak – olyannyira, hogy még rákos megbetegedésekkel is kapcsolatba hozhatóak” – hívja fel a figyelmet a The Conversation oldalán megjelent cikkében Vincent Ho gasztroenterológus szakorvos, a Nyugat-sydney-i Egyetem oktatója. Mint írja, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) 2016-ban a forrón, azaz 65 Celsius-fok feletti hőmérsékleten fogyasztott italokat is felvette a lehetséges rákkeltő tényezők listájára. Ugyanebben a kategóriában szerepel a beltéri fatüzelés, pontosabban az abból a levegőbe jutó füst, vagy például a túl gyakori vöröshús-fogyasztás is. Az IARC jelentése szerint a kockázat ez esetben kifejezetten a magas hőmérséklet számlájára írható, nem pedig a konkrét italféleségére.

forró tea egy átlátszó csészében
A forró italok károsíthatják a nyelőcsövet, ezért fontos az elővigyázatosság. Fotó: Getty Images

Mi köze a forró italoknak a rákhoz?

Az eddig a területen lefolytatott kutatások nem találtak bizonyítékot arra nézve, hogy a forró italok növelnék a torokrák kialakulásának veszélyét, míg a gyomorrák kapcsán vegyes eredmények születtek. Ellenben több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a nyelőcsőrák kapcsán fokozott rizikóval kell számolni. Az IARC döntése például jelentős részben dél-amerikai vizsgálatokon alapult, amelyek a hagyományos matétea rendszeres fogyasztását hozták összefüggésbe a nyelőcsődaganatok magasabb előfordulási arányával. Ezt a teafélét pedig jellemzően 70 fok körüli hőmérsékleten szokták tálalni. Hasonló kutatási eredmények születtek a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában is különböző forró italok kapcsán.

Sőt, 2025 elején egy nagy létszámú európai kutatás is igazolta, hogy a magas hőmérsékleten fogyasztott italok növelik a nyelőcsőrák kockázatát. Közel félmillió brit felnőttet vontak be a vizsgálatba. Az tőlük származó adatokat elemezve aztán kirajzolódott, hogy azok körében, akik naponta 8 vagy több csésze forró teát vagy kávét is megisznak, akár hatszor nagyobb valószínűséggel alakul ki az említett daganatos megbetegedés, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztanak forró italokat.

Ami a lehetséges magyarázatot illeti, Vincent Ho rámutat: a nagyon forrón lenyelt folyadék károsíthatja a nyelőcső nyálkahártyasejtjeit. Egy közel 90 éves elmélet szerint feltételezhető, hogy hosszú távon ez vezet rákos elváltozáshoz. Mindazonáltal a legtöbb tudományos ismeretünk a témában egyelőre állatkísérletekből származik. Egy 2016-os tanulmány például arról számolt be, hogy nagyobb arányban és hamarabb figyeltek meg rákmegelőző elváltozásokat olyan egerek nyelőcsövében, amelyekkel 70 fokos vizet itattak laboratóriumi körülmények között, mint azoknál, amelyek hűvösebb vizet kaptak. Egy másik teória eközben annak lehetőségét veti fel, hogy a magas hőmérséklet sejtkárosító hatása felerősíti a reflux nyelőcső-károsító hatását, és ez a krónikusan fennálló probléma szolgálhat táptalajul a rosszindulatú elváltozások számára.

A gasztroenterológus mindazonáltal azt is kiemeli, hogy a hőmérséklet mellett szintén nagy súllyal esik latba, hogy milyen gyorsan és mennyi forró italt iszunk meg egyszerre. Minél gyorsabban és minél többet, a nyelőcső annál súlyosabb égési sérülést szenved. Egy régebbi kísérletben a kutatók a résztvevők nyelőcsövének belső hőmérsékletét mérték különböző hőmérsékletű italok elfogyasztását követően. Így derült fény arra, hogy a kortyok mérete meghatározóbb, mint az, hogy az adott ital eredetileg mennyire forró. Egy nagyobb korty (20 milliliter) 65 fokos kávé akár 12 fokkal is megnövelheti a nyelőcső belső hőmérsékletét. Idővel így a mohó italfogyasztás súlyosabb mértékben károsíthatja a nyálkahártyasejteket. Ezzel szemben ugyanaz a kávé óvatosan kortyolgatva rövid távon nem okoz problémát. Érdemes azonban megemlíteni, hogy az éveken át nagy mennyiségben fogyasztott forró italok szintén fokozzák a nyelőcsőrák veszélyét.

Hány fok a biztonságos hőmérséklet?

Az olyan italokat, mint a kávé, rendszerint nagyon magas hőmérsékleten főzik, közel a víz forráspontjához. Sőt, például a kávézókban elvitelre kért kávét is nem ritkán igen forrón, akár közel 90 fok körüli hőmérsékleten adják ki a vendégeknek, hogy az addig se hűljön ki túlságosan, mire beérnek vele reggel az irodába, vagy este hazaérnek. Ezzel együtt fogyasztóként érdemes tudatosan megvárnunk, amíg az élénkítő valamelyest visszahűl. Egy amerikai tanulmány javaslata szerint a forró italokat 57,8 fokos hőmérsékleten lenne optimális meginni, csökkentve ezáltal a nyelőcső-károsodás veszélyét, miközben az ital sem veszít aromájából, élvezeti értékéből.

Szakorvosként Vincent Ho az alábbi tanácsokat gyűjtötte össze a rákkockázat mérséklése érdekében.

  • A kávé és a tea legyen a nap egy nyugodt pillanata: nem kell vele kapkodni, lassíts le egy kicsit, élvezd ki az ízeket.
  • Fontos, hogy az italod kellően lehűljön fogyasztás előtt. Ehhez nem is kell vele sokat várni: alig öt perc alatt akár 10-15 fokkal is csökkenhet a hőmérséklete.
  • Felgyorsítható továbbá a hőmérsékletvesztés, ha kavargatjuk az italt, vagy kevés hideg vizet, tejet adunk hozzá. Elvitelre vásárolt kávé, tea esetében érdemes lehet levenni a pohár tetejét, amennyiben ez biztonságosan megoldható.
  • Végezetül az első korty legyen mindig csak apró, tesztelve, hogy az adott ital valóban lehűlt-e már annyira, hogy biztonsággal fogyasztható legyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Napközben főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!