Tuti módszer a fogyásra

Bár az amerikaiak állandóan a kalóriatáblázatok böngészésével vannak elfoglalva, az Egyesült Államokban háromszor több a túlsúlyos, mint a kalóriákkal nem sokat törődő franciáknál.

Ezek után felmerül a kérdés: van-e értelme külön feltüntetni az élelmiszereken a kalóriaszámot? Mivel Franciaországban az elhízottak aránya mindössze 12 százalék, úgy tűnik, nem sok. A mostani kutatás során a tudósok 300 francia, québeci (francia-kanadai) és amerikai fogyasztót kértek fel, hogy töltsenek ki egy, az élelmiszerek tápanyagtartalmáról és a napi ajánlott kalóriabevitelről szóló kérdőívet.

A válaszolókat arra kérték, ne tippeljenek, inkább passzolják azokat a kérdéseket, amelyekre nem tudnak biztos választ. A kanadai Université Laval, a New York-i Cornell Egyetem és a francia Paul Bocuse Kutatóintézet szakértői az eredményeket összesítve rájöttek, hogy a francia résztvevők a kérdések 43 százalékára nem tudtak válaszolni. Ez az arány a kanadai válaszolók esetében 13, az amerikaiaknál pedig mindössze 4 százalék volt.

A francia résztvevők 55 százaléka nem tudta megmondani hány százalékos zsírtartalommal rendelkezik a teljes tej. Québecben ezt a válaszolók 5, az Egyesült Államokban 4 százalék nem tudta. Hasonló volt a jó válaszok megoszlása a vajról, margarinról és növényi olajokról szóló kérdések esetében is. A telített és telítetlen zsírsavakkal kapcsolatos ajánlásokkal a franciák 17 százaléka nem volt tisztában, szemben az amerikaiak 9 százalékával.

"Ez egyértelműen mutatja, hogy a franciák nem tulajdonítanak akkora jelentőséget az élelmiszerek tápanyag- és kalóriatartalmának. Az információ ugyanúgy megtalálható az élelmiszereken, de az emberek egyszerűen nem olvassák el" - nyilatkozta Maurice Doyon professzor, az Université Laval munkatársa.

Sajnos úgy tűnik, a széleskörű tájékoztatás nem csökkenti az elhízás esélyét és nem nevel egészséges táplálkozásra. "Az emberek hajlamosak csak zsírként, szénhidrátként és kalóriaként gondolni az ételekre és nem figyelnek oda a kiegyensúlyozott, teljes értékű étkezésre, pedig ez messze fontosabb, mint a kalóriaszám" - tette hozzá a kutató. A kutatás részletes leírása a British Food Journal című szaklap legfrissebb számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!