Ez történik, ha leadjuk súlyunk 5 százalékát

Mindenki, aki fogyókúrázott már, tudja, hogy egyáltalán nem egyszerű dolog súlyt veszíteni. Általában erőfeszítéssel és lemondásokkal jár. Azonban már egy kisebb súlyvesztésnek is olyan előnyös hatásai vannak, hogy azok már önmagukban is komoly motivációt jelenthetnek.

Ha a teljes súlyunk körülbelül 5 százalékát adjuk le, kisebb terhelés nehezedik az ízületeinkre. Az extra zsír gyulladáskeltő hatású is lehet, így tehát az ízületeket is károsíthatja. Azonban már egy kisebb mértékű fogyás is segít csökkenteni ezeket a kockázatokat, valamint a későbbi ízületi gyulladás kialakulásának esélyét is mérsékelni tudja. Lássuk, milyen előnyökkel járhat még a fogyás!

Csökken a mellrák veszélye

Egy tanulmány szerint azoknak a súlyfelesleggel küzdő nőknek, akik leadják a testtömegük 5 százalékát, 12 százalékkal csökken az esélyük arra, hogy mellrákosak legyenek. A szakemberek szerint ennek köze lehet ahhoz, hogy a fogyás után kevesebb lesz az ösztrogén és az inzulin szintje a szervezetben.

fogyás, fogyókúra, testsúly, súlyfelesleg, túlsúly, egészségügyi előnyök
A fogyás gyógyír a depresszióra is. Fotó: iStock

Vércukor- és koleszterinszint

A 2-es típusú cukorbetegeknek ilyen mértékű fogyás esetén általában kevesebb gyógyszert kell szedniük. A testsúlycsökkenés után a diabéteszesek könnyebben tartják kordában a vércukorszintjüket, és kisebb lesz az esélyük arra, hogy a cukorproblémáik miatt valamilyen más betegségük is kialakuljon. Akik még nem cukorbetegek, de inzulinrezisztenciával diagnosztizálták őket, szintén komoly javulást érhetnek el egy 5 százalékos súlyvesztéssel, mivel így csökkenthetik az inzulinszintjüket és a hasnyálmirigyüket is tehermentesíthetik.

Túlsúlyos vagy elhízott? Nem mindegy, számolja ki!

Az 5 százalékos fogyás esetén a koleszterinszint is egészségesebb irányba változik, akárcsak a vér trigliceridszintje . A súlyfelesleggel élőknek gyakran magas - 200 milligramm/deciliter vagy több - a trigiliceridje (vérzsírszintje), de a fogyás segíthet abban, hogy megközelítsék vagy akár el is érjék az egészséges szintet, ami 150 milligramm/deciliter.

Rendbe jön a vérnyomás és az alvás

A plusz kilók miatt megemelkedhet a vérnyomás, ami nem csak az artériákra, hanem a szívre is extra terhelést ró. Ám ha leadjuk a testsúlyunk 5 százalékát, azt vérnyomáscsökkenés is fogja kísérni. Az alvási apnoéval küzdők között általában sok a túlsúlyos, mivel nekik gyakran halmozódik fel extra szövet a torkuk hátsó részében. Egy kis fogyás az alvás minőségén is javíthat.

Gyógyír a depresszióra

A depressziósok, illetve a depresszióra hajlamosak állapotán is javíthat egy kisebb mértékű fogyás. A súlycsökkenés következtében ugyanis javul a testkép és megnő az önbizalom is. Kutatások szerint a szexuális élete is javulni szokott azoknak, akik leadják a testsúlyuk legalább 5 százalékát. Nemcsak azért, mert kevesebb gátlásuk lesz a testükkel kapcsolatban, hanem azért is, mert ilyenkor a libidójuk is megnőhet.

Megéri tehát erőfeszítéseket tenni, ha van rajtunk felesleg, mert már egy kevés fogyástól is egészen másképpen érezhetjük magunkat a bőrünkben.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Az északi tájakon nagyrészt felhős idő valószínű, de a déli és keleti megyékben több helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Északkeleten és a délnyugati tájakon helyenként lehet kisebb eső, zápor. Az Észak-Dunántúlon kevés helyen megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként Borsodban és környékén ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!